St Tropez

St Tropez-ban találkoztunk először az onnantól állandóvá váló problémával, hogy igen, rohadt nagy szabadságot ad az autó, csak ne kellene vele parkolni. Szinte mindenhol probléma volt a parkolás. Ahol esetleg találtunk ingyenes helyet, az értelemszerűen nem a belvárosban volt, ha pedig belváros, akkor fizetős parkolóház. Ördögi kör. Inkább nem számolnám össze, mennyit dobáltunk bele az órákba a 3 nap alatt. Horror.

Miután St Tropez-ban már a parkolóházhoz is állt a sor, így inkább bepofátlankodtunk egy kertesházas övezetbe, figyelmen kívül hagyva a táblákat, amiket igazság szerint visszafelé vettünk észre, sebaj. Séta be a városba, ahol pont nagy piac volt. Imádom a piacokat, Anna is odáig van értük. Ruhák, jobbnál jobb sajtok, kaják, bútorok, és helyesebbnél helyesebb pasik (botrány... mi csajok csak kapkodtuk a fejünket, rosszabb volt mint Aix... Ráadásul olyan szinten egyezik az ízlésünk és megállapítottuk, hogy a legdurvább kombó jelenleg a borostás, tornacipős farmeres, 30-35-ös apuka kisgyerekkel... na akkor nem csak hogy utánafordulunk, de még hangosan is nyelünk egyet :D).

Fiúk megvették a legcsúnyább kinézetű kecskesajtot, én meg vettem egy 5 €-s tök jó türkiz szíjas órát, mert ment a pólómhoz, de persze 2 óra múlva kiesett belőle a csavar, szóval most majd kereshetek egy órást, hogy megreparálja. De legalább két óráig chick voltam :D

Sétafikáltunk a belvárosba, aztán panoráma nézőbe indultunk fel a dombon. Nem volt olyan szuperjó idő, tiszta felhő volt az ég, annyira szép képeket lehet ilyenkor csinálni. Fölülről látni lehetett a piros/sárga templomtornyot, ami a város egyik nevezetessége.

Tőlünk nem messze pedig a temető ficegett a hegyoldalban. Számomra ezek még mindig furcsák. Kis város, kis temető a legfurcsább, legösszezsúfoltabb, legképtelenebb helyen.

Onnan föntről lesétáltunk a kikötőbe, ahol kezdődött a bazár. (Francia kifejezés). A kikötő tele volt olyan jacht-okkal, hogy csak na. A parton végig éttermek, tele természetesen. De olyan emberek... Mintha csak a filmvászonról léptek volna le. Csak márkás holmik, frissen fodrászolt hajak. Arisztokrácia. Mi meg csak csöndben ámuldoztunk, hogy ilyen nincs. Illetve kisebb vitát folytattunk arról, hogy vajon azoknak a gyerekeknek akik szombat délelőtt egy jachton fogócskáznak, míg a szülők a fedélzeten pezsgőt szürcsölgetnek a frissen kötött orchidea csokor mellett vajon milyen értékrendjük alakul ki. Aztán végül abban maradtunk, hogy pontosan azért kell mindnekinek a saját nívóján maradnia, mert ezek különben felfoghatatlan dolgok maradnak.

Erre a nagy izgalomra mi inkább a jó kis paniniket választottuk, Ákos meg belekezdett a kebab evésbe (innentől kb. mindenhol azt evett). Ezalatt az idő alatt a főtérről eltűntek az árusok, maradt a tiszta homok és a petanque-ozó öregek (Provence-i játék, fémgolyókat dobálgatnak a játékosok). Ákos meg nagy bátran fogott, és bevonszolt egy Hotelbe :DDD.... pisilni. Annyira hülyén tudom az ilyenektől érezni magam, de ő megoldotta. Jöttünk, mentünk, no szégyenérzés... Próbáltuk még megkeresni a Csendőrséget, de nem jött össze, ellenben megkóstoltuk a helyi édességet a La Tarte Tropézienne-t, ami egy piskótaszerű kerek torta, fehér cukordarabkákkal a tetején, belül pedig isteni fehér krémmel.