.JPG)
.JPG)
.JPG)
.JPG)
árosháza ablakain..JPG)
Amit rettenetesen utálok, az, még mindig az, hogy én tényleg próbálok franciául pofázni az emberekehez itt, de azok meghallják, hogy külföldi vagyok és átváltanak az ultragáz angolukra, mert örülnek, hogy megmutathatják, hogy össze tudnak rakni egy fél mondatot. Na ez történt megint a hülye buszsofőrrel.
St-Cannat városán keresztül megérkeztem Lambescbe, természetesen Anne nem volt ott még :) Lehet, hogy valójában nem is német, mert hogy ő nem éppen a német precizitás és pontosság mintaképe az hótziher :) . Aztán kocsival a házukig. Már a kertben kupi :D De helyes kis házikó volt, a srácoknak csúszdával a kertben. Konyhában reggeliztek éppen, csatlakoztunk.
Lise az anyuka tök szuper, a srácok meg csodaszépek, három szőkeség, 4,7,10 évesek. A középsőnek még a szeme sem áll jól. Megreggeliztünk, aztán kocsival mentünk Péissanne-be a vásárra.
Ááááá iszonyat jó volt. Zöldség, gyümölcs, ruha, ékszer, édesség, meleg kaja, minden. De rohadtul nem az otthoni Kőbányai vagy Békásmegyeri piac hangulat. Tök jó áron volt minden, vettem jó pár cuccot, de Anne még durvább, ő tényleg a Fashion Victim kategória. Meglát valamit és megveszi. Bevásároltunk zöldséget is, aztán náluk meg egy jó kis vasárnapi ebéd :) sültcsirke, rizs.
A ház egyébként tök móka. A fiúk egy szobában alszanak. Egy emeletes ágy van, és a legkisebb az ágy ágyneműtartójában :) Akkorát röhögtem, amikor megláttam. A másik szoba meg a játszó szoba, aminek a falát az előző au-pair lány festette ki napocskával, almafával. De mindenhol legó meg autók.
Elmentünk sétálni, végre normálisan beszélgettünk. Tök fura, ugyanez volt szombaton Christinával, hogy mióta itt vagyunk, nem volt időnk normálisan egymásra. Mindig valami történés, de az otthoni dolgokra valahogy sosem maradt idő. Szóval most kicsit dumáltunk az otthoni karácsonyról, ahogy slattyogtunk Lambescben, szombaton meg Christinával, ahogy a parkokban csavarogtunk. Megnéztük az itteni egyetlen látványosságot, egy tök nagy templomot. Me
g láttunk valami 18. századi mosóhelységet. És persze vidék, egyből előkerültek a sutyerák pasik, akik ilyenkor örömmel szólogatnak be az arra kószáló külföldi lányoknak.
Az egyik téren, lásd a képen, nem tudom mi lehetett a levegőben, de méterenként fe
küdt egy döglött galamb. Teljesen kiborult Anne, menjünk innen, én meg csak röhögtem, mert eszembe jutott a fiús poén: lepihent, mert elfáradt :)
Visszaballagtunk, aztán Anne hazadobott kocsival, ami még külön bearanyozta a napot. Thobias, a legkisebb velünk akart jönni, beült hátra, Anne meg berakott valami zenét, de a pici nem értette, hogy mi az. Egy pasi énekelt, mint aki be van rúgva, meg lányok vinnyogtak. Ez a hülye nő meg elkezdi magyarázni Thobias-nak, hogy ez kérlekszépen a Télapó, aki énekel, csak kicsit sokat ivott, de hallod, ezek meg a tündérei és segítenek neki folytatni a dalt. Hát én úgy röhögtem..... Úrisen. Szegény gyerekek, mennyi hülyeséget kamuzunk nekik...
By the way. Kedves Bátyám, máig emlékszem, arra, amikor megértettem, hogy mit jelentett, amikor a nappaliból nálunk hátraküldtél a kisszobába, hogy megnézzem, ott vagy-e. Hát nem voltál...
A héten igazából semmi extra nem történt, suli a lányoknak, nekem nyelvsuli. Normál kerékvágás a szerdai nemzeti ünnepet kivéve. Ma Wietséék a városba mentek, én meg kivasaltam, micsoda izgalom :P
Viszont a hét az elég eseménydúsvolt a társasági élet és a többiek szempontjából. Christinának, az olasz lánynak ugyanis a családja, ahol van, felajánlotta, hogy nagyon szívesen vennék, ha az apuka vállalatánál dolgozna, mint grafikus. Ugyanis ez Christina végzettsége, és tök véletlenül az apuka is ezt csinálja, egyedül a pici vállalatában. Viszont bővíteni szeretné, és így jött az ötlet. Úgyhogy most kedves barátosném dilemmába került, mert otthon van egy pasi, aki szerintem tök gáz, és én az ujjamat nem mozdítanám érte :D, de persze neki meg fájdogál a szíve, hogy mit tegyen. Viszont ez tényleg egy olyan lehetőség, ami kihagyhatatlan, ugynis otthon Genovában, mindössze felszolgáló volt, és igencsak benne van a korban (26), hogy tényleg valamit kezdjen magával. Szóval több mint valószínű, hogy marad itt, illetve jön vissza januárban, hozzánk :) De addig még rengeteg mindent kell intéznie :)
Gyöngyi meg elvileg vasárnap költözik az új családhoz :) Remélem minden rendben van vele is, mert kedd óta nem beszéltünk.
Tegnap megint volt kis összeröffenés a városban, egy tök jó vééééégre valami otthonihoz hasonló bárban. Megismertem egy spanyol lányt és egy portugál fiút és a szokásos nemzetközi dumálgatás, össze vissza cserélve az angolt/franciát meg a többiek a spanyolt :)
Most meg elvileg megyünk délután sétafikálni Christinával, mert van nem is olyan messze egy állítólag tök szép park, amit nem láttam.
Na legközelebb próbálok izgisebbet írni, de túl sok minden tényleg nem történik :) Jah, és számolok vissza nagyon Brüsszelig 13-at, otthonig meg 37-et kell aludni :)
November 11. van. Nemzeti ünnep. Ma van az Emlékezés napja, az I. VH-t lezáró fegyverszünet alkalmából. Szóval mindneki itthon.
A mai nap örömére viszont tegnap Indi mondta, hogy menjünk át este, mert Joan-nak aznap volt a 18. születésnapja. Szokásos társaság, szokásos hangulat. Bírom őket nagyon és annyit ökörködtünk.
Joan szuperhamar lerészegedett, és kb. 10-11 körül már az ágyában volt, és aludt. Vittünk neki Karinával meg Gyöngyivel sütit :)
Egész este olyan jó zenéket hallgattunk. Ilyan 80-as 90-es évek vegyes meg francia számok, meg mostaniak, amik a rádión mennek. A kedvenceim most: Charlie Winston - In your hands és Yodelice - Sunday with the flu. Meg hallgattunk egy csomó mexikói számot, mert jó pár embernek Mexikó volt a közös pont, az egyik srác még próbált szalszázni tanítani is, de olyan béna voltam, hogy fergeteg. De legalább jókat röhögtünk. Aztán olyan 3 felé jöttem el :)
Ma meg délután vééééégre muffin sütés, mert kaptunk egy szakácskönyvet meg ilyen szines szilikon kis muffin cup-okat az egyik családtól vasárnap :)
Szombat pakolással meg rendrakással telt, mert vasárnap meghívtunk 3 másik családot, ami azt jelentette, hogy 16 emberre terítettünk, főztünk. Hát nem volt egyszerű és az egész nappali, konyha és a gyerekeknek köszönhetően, a garázs is gázai övezetté változott. Úgyhogy reggel 10-től este 7-ig el is ment a nap a vendégeskedéssel.
Ami viszont nagyon meglepett, hogy olyan fura érzés kerített hatalmába. Olyan jó volt látni ezeket a párokat együtt, minenkinek (kivétel szerencsétlen főnök... :) ) volt kihez dőlnie. És ott rohangásztak a hozzájuk hasonló csemeték körülöttük, mert mindig volt valamit mutatni és valamit kérdezni. Szóval úgy előre ugrottam volna egy kicsit 10 évet az időben, és veletek csajok meg a szőke hercegeinkkel megnéztem volna, hogy zajlik egy ilyen ebéd :)
Nem mondhatnám, hogy teljesen felkészült voltam a kirándulás utána az esti színházra a Théâtre du Jeu de Paume-ban.
Apo, Olympia, Wietse és én mentünk a Szamár bőre c. gyerekeknek szóló előadásra. A vicc az volt, hogy egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. Abszolút élvezhető, szórakoztató, nagyon jól megrendezett, kicsit zenés, kicsit vicces előadás volt, rettenetesen kreatív színpadtechnikával. A színház maga is nagyon szép volt.
A sztori: A királyné meghal, és arra kéri a férjét, hogy csak akkor házasodjon újra, ha nála szebb nőt talál. Keresi a király az új királynét, de az egyetlen lány, aki alkalmas, a saját lánya, ami eléggé véfertőzés gyanús szitu. Ettől függetlenül apuka akarja :S A lány viszont csak akkor hajlandó teljesíteni a kivánságot, ha kap egy olyan színű ruhát, mint az idő. De teljesíti az apa.
Ekkor a lány arra kéri, hogy nyúzza le az ország aranypénzeit "tojó" szamarat. De az apa ezt is megteszi. Ekkor viszont a lány elszökik a szaár bőrében, majd később beleszeret a hercegébe és Voila! Happy End :)
Anne néha nem nagyon érti meg, hogy mennyire jól elvagyok a családdal. Péntekre és hétvégére is mindenáron akart valamit szervezni, ami ráadásul vele igen nehéz, mert szétszórt, ő is és a családja is, messze lakik, autó problémák és még francia telőja sincs. Ugyanis elmaradt a sulink,
Viszont Wietsével már jó pár hete terveztünk egy másik kirándulást aznapra. Kocsi, autópálya, Simiane-Collogue, ami egy icipici városka. Szerváltunk baguettet a pékságben, aztán hajrá. 5 óra volt összesen az egész túra, és persze kismilliórszor eltévedtünk és nem találtuk meg az eredeti uticélt, ami az egyik hegy teteje volt, ahonnan rálátni egész Marseill
re. De a táj ismét gyönyörű volt, jó volt az idő és nem árott a mozgás sem. Meg megint annyi hülyeséget hordtunk össze. Szóval csak a szokásos.
Hogy álltok a Daniel Steel és Nora Roberts féle romantikus regényekhez? Jó olvasni, könnyen csúszik, de már az ember könyökén jön ki a nyáladzás és a sok hihetetlen sztori, nem? De azért mi lányok, elmerengünk egy-egy oldal után, hogy hol is az a szöszke herceg, aki a mi életünkben valóra váltja a csodákat?
Az az igazság, hogy ami most történik velem, az pont ilyen. Nem hiszem el, folyamatosan vigyorgok már egy órája és csak rázom a fejem, hogy ilyen nem létezik. És ha ez az egész happy end-el végződik, akkor esküszöm könyvet fogok írni belőle!
Pár hete belebotlottam Csé-be a világhálón (hol máshol), véletlenek sokasága folytán, és azóta kicsit rózsaszín a világ. De december még messze van, mire újra a magyar aszfaltot taposom és a Szimpla Kert padjait koptatom, és egy modern hercegnek mindenre van ötlete... Így most életem talán legromantikusabb randijára készülök. Brüsszelben november 27-én 17.20 perckor a Charleroi reptéren. Egy első randi... ami egyből négy napig tart!
Úgyhogy, én még mindig hiszek a csodákban!
Október 31-e, szombat is véééégre megérkezett, tiszta izgatott volt az egész bagázs! Jó volt őket nézni. Reggel tökfaragással kezdtük a napot, Apo már előtte felöltözött, és rohangászott a fekete ruhájában meg a narancsszínű varázslósapijában. Édes volt.
Tök menő lett a cucc, egyből mécses bele, aztán mehet a buli. Most már szerencsétlen tök a konyhában aszalódik :S
Ebédnél díszítésként az asztalon voltak a sólisztgyurmás kreálmányaink, utána meg nonstop készülődés. Sminkeltünk, feketére festettük a körmüket, meg folyamatos ijesztgetés és hasonlók. 3, fél 4 felé jött Apo és Olympia egy-egy barátnője, ők is beöltözve. Annyira viccesek
voltak. Rohangásztak a kertben meg ilyesmi. Aztán ahogy sötétedett, egyre jobb lett. Én készülődtem az esti bulira, meg csináltam nekik kaját. Addig ők meg átmentek Wietsével a szomszédokhoz Trick or Treat-ért :) Aztán kajáltak sötétben, gyertyafénnyel.
Anne-nal megint ment a kavarás, hihetetlenül szétszórt a csaj, meg ugye, hogy Lambescben lakik... Szóval végül egyedül mentem a vizilabda meccsre, megtaláltam normálisan. Aztán gyorsan leültem, és 3 perc után már tudtam, hogy hogy kinek kell szurkolni. Egész jó volt, nyertünk is, de hogy hogy bírják ezek az úszkálást? Én meghalnék, és úgy nyúzták egymást, hogy az is valami hihetetlen. De asszem még megyünk majd. Kb félidőnél betoppant Anne-is.
Meccs után Zolival integettünk egyet, aztán az uszoda előtt meg is találtam a többi magyart. Jó érzés volt hallani őket nagyon. Tomi, Zoli és Gergő itt vizilabdáznak az Aix-i csapatban. Ott volt még Danca, aki fogta magát, és kijött világot látni, meg szerencsét próbálni, de munkát még nem talált. És Kristóf, aki egy évig van kint, itt, Erasmuson. Illetve Boróka, Zoli elvileg ex-barátnője, bár még mindig itt van, de haza kéne mennie. Bonyolult. Átmentünk meccs után Gergőékhez a fiúkkal, iszogatás, előkerült a jó magyar házipálesz is... Elég jó kedve volt mindenkinek.
Aztán fogtuk magunkat és átmentünk az általam eredetileg tervezett házibuliba, ahol elég sok ember volt, de nagyon lagymatag volt a hangulat, mindenki csak ült és beszélgetett és a két társaság nagyon nem passzolt össze. Közben Gyöngyit is felszedtem a Városháza előtt. Utána egy másik bárba mentünk, ahol még két vízilabdás sráccal volt tali és végül egy IPN nevezetű hip-hop-os meg RNB-s klubban kötöttünk ki, ahol hajnali 5ig ott voltunk.
A vasárnap elég... hmmm... kótyagosan telt és sikerült csodálatosan leégetnem az első pörköltömet, mert közben anyuval skypoltam és nem gondoltam, hogy ennyire hamar lefő a leve annak az izének. Azóta persze kapom az oltásokat rendesen, de csak röhögök rajta :D Hétfőre már jól voltam megint. Most meg már megint mindjárt hétvége, csepereg az eső, de tegnap még pulcsiban olvastam a kertben meg a kedvenc parkomban, míg Apo színjátszókörözött. Kőrözött. De rég ettem.... Bocsi.... Megzakkantam :D
Péntek Wietse tanított az egyetemen, én itthon voltam a csajokkal, bedzsaltunk a városba, vettünk sminket a szombati partihoz meg vettünk tököt, gyors kaja, aztán átöltözés és mentünk kirándulni. A kocsiban tudtam meg, hogy hova is megyünk. Még annó október elekén volt egy kirándulás a sulival, ahova akartam menni, de Wietse Hollandiában volt, így lecsúsztam és mint kiderült pont oda mentünk.
Van tőlünk északra, egy órányi autóútra egy Luberon nevű hegység, aminek a nagy része természetvédelmi övezet, és nagyon helyes kisvárosok vannak a hegy oldalába építve. Pár ezer fő, és a szokásos csittifitti kövezett utak, meg miegymás.
A leghíresebb városba mentünk, Roussillon-ba. Itt van egy kiépített erdei sétaút, pár €-s belépővel. A különlegessége, hogy a föld itt rettenetesen vasas, így ez a porszerű talaj csupa piros és narancsárga. Itt sétáltunk egy órácskát. Apo végig ordibálta az egész utat, szerintem a halálba kívántak minket a sétafikálók. De én rettetnetesen jókat röhögtem. Annyira jófejek voltak, Estérelle is tök jókedvű volt végig, mert azt sem hittük, hogy velünk akar jönni.
Aztán még a városban császkáltunk. Eszméletlen volt. Minden házat hasonló árnyalatúra vakoltak, az a pirosas, mediterrán árnyalat, amit úgy szeretek, és ehhez még hozzáadódott, hogy ment le a nap. Színkavalkád volt, igazán. A város egyik pontján meg olyan szép panoráma volt, megint csináltam videót, d
e nem fogom tudni feltölteni.
De valami hihetetlenül romantikus volt. Gyönyörű táj, naplemente, min
den gusztustalanul tökéletes, úgyhogy megfogtam volna valaki kezét.... Hajh... Na nem Wietséét :D
Hazafelé meg egy fergetegeset röhgötünk. Ismét kiderült a női és férfi logika közötti különbség. Sétálunk vissza az autóhoz. Wietse egyszer csak megáll... dob egy sárgát, mi meg megyünk tovább a lányokkal és mit taálunk 50 méterre, amit a bokor eltakart picit? Hát természetesen, hogy wc-t :) No comment... :D
Vettem Blue techet, hogy végre megcsináljam a szobám, mert a parafatábla valahogy nem akart megérkezni :) Igaz, hogy nem kék, hanem sárga és nem Blue tech, hanem patafix, de működik :)
Check this out!
Szerdán elmentünk Estérellel Marseillbe. Az ötlet nem volt rossz, a megvalósulás már kevésbé volt megnyerő. Azt vártam ettől a naptól, hogy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, Wietse is ezért javasolta a dolgot, hogy menjek vele, vásároljunk egyet. Én azért valamit látni is akartam, így végül kompromisszumot kötöttünk.
Busz út még egész okés volt, beszélgettünk, de onnan tól káosz. Ment minimum 10 méterrel előttem, zene a fülében, és én kb csak loholtam utána. A Notre-Dame de la Garde-hoz mentünk fel először a domb tetejére. Kívülről egész jól néz ki, belülről már nem valami nagy szám. De a kilátás... Leírhatatlan. Belátni az egész várost, ellátni egészen messzire a tengeren. Tényleg valami hihetetlen. De szar érzés volt, hogy nem volt kivel e
gyütt lelkesedni. Estérelle csak ült az egyik falon, és bámult ki a fejéből, abszolút nem érdekli semmi, ami egy kicsit is a kultúrával kapcsolatos.
Utána ettünk egy kis tésztázóban, majd bevetettük magunkat a boltok tömkelegébe, mert ott is van egy bevásárló utca. Akkor kezdődött a rémálom. Estérelle semmire nem figyelve, szart a fejemre és haladt a maga útján. Amivel az egyetlen probléma, hogy a boltok nagyok voltak és nehéz volt megtalálni a másikat. Egy ideig mentem utána, de utána meguntam és utána folyamatosan egymást kerestük. És ez így ment egyik boltról a másikra. Amikor is rászóltam, hogy akkor ezt most be lehet fejezni, és elkezdhet normálisan viselkedni. Hát nem jött be, úgyhogy a másodikra már nem fogalmaztam annyira kedvesen. Onnantól jobb lett, de semmit nem beszéltünk kb.
Viszont én is találtam magamnak nadrágokat, meg vettem végre francia SIM kártyát, mert megkaptam Estérelle régi telóját. Szóval hurrá, szervezkedés indul.
Ma a reggelt a Halloween-es sólisztgyurma festéssel kezdtük, nézzétek az eredményt. Egészen jók lettek. Persze ez is csak háromnegyed óra volt...
Este meg átjött Gyöngyi/Noémi. Wietséék meg vacsorára voltak hivatalosak. Sajnos az este nem jól indult, mivel Gyöngyi elkezdett mesélni a családjáról. Iszonyatosan durva, mi megy ott, egyáltalán nem kezelik emberként kb. És köpni nyelni nem tudtam, mondtam, hogy nézzünk neki csaéádot neten, azon az oldalon, ahol én találtam, erre... mibe botlunk? Az ő családja keres au pair-t, a háta mögött. Teljesen kiakadt, végül sikerült beszélnie a szüleivel, megnyugodott, én meg addig csináltam töltött cukkínit. Aztán utána már helyrejött a hangulat, ettünk egy jót, meg a szokásos csajos dumálás.
Holnap ellógom a sulit, nyehehe, mert megyünk kirándulni a családdal, délelőtt meg pumpkin vásárlás a piacon szombatra.
A konyhában ülök és egy halom cucc és szemét vesz körül. :)
Reggel mire felkeltem, már a tévé előtt punnyogtak pokrócba bugyolálva Olympia és Apo. Mondtam nekik, hogy megyek egy fél órát tornázni. (Igen, muszáj, mert mióta ugye otthon érzem magam, elkezdődött az otthon megszokott nasizás, meg ugye én főzök... ami egészen pontosan plusz 2,5 kilót jelent... amit le kéne adni, mert karácsonykor degeszre szeretném zabálni magam :D, bár hozzáfűzném, hogy én még mindig jobb vagyok! Anne az elmúlt két hónapban 10 kilót hízott... Mert ugye a baguette :))
Szóval jöttek velem, és együtt tornáztunk a szobámban Mayával (már aki tudja kiről/miről van szó :P, asszem viszonylag sokan). Aztán elkezdtük a délelőtti kézműves szakkört. Halloween-re készítettünk sóliszt gyurmát. Pumpkin, denevér, szellem, ilyesmik. De azért még mindig elképedek, hogy ezek a dolgok is maximálisan egy óráig kötik le a gyerekek figyelmét....
Mindegy, csütörtökön majd kifestjük őket, pénteken meg veszünk a piacon sütőtököt és szombaton kifaragjuk őket délelőtt. :)
Ja és hogy miért van szemétdomb körülöttem? Mert szokásukhoz híven itthagytak csapot-papot :)
Most, hogy szünet van a csajoknak, bementünk a városba kabátot meg nacit vásárolni. Belépünk a Maison du Mondba (lakberendezési bolt) és az imádott angol és amerikai lakáskiegészítőket felsorakoztató polcokat leváltották a karácsonyfadíszek. Azt hittem elsírom magam.
Ez még hagyján, de megyünk a Cours Mirabeau-n és a platánsorok között hatalmas ezüst karácsonyi díszítés. Gondolom otthon is már elkezdődött az őrület, csak itt, úgy, hogy mindenki rövidujjú pólóban és max egy kardigánban feszít. Hát mit ne mondjak... elég bizar...
És most hogy hazajöttem, gondoltam megnézem, hány nap is van karácsonyig, ami mind erről a vásárlási lázról és hatalmas bizniszről szól.... 60. És persze erre is van egy honlap.
versidézeteket másoltak papírra...
mütyűrrel. Plédául van egy kastély, bemész, és abban egy mese, hanggal, meg mindenféle mozgó kis állattal, törppel. Számomra annyira nem volt lenyűgöző, de ők élvezték. Mászóka, igazi állatok, dínók, ilyesmi. De szép idő volt, úgyhogy jó volt ott lenni, és tény, hogy egy kisgyerekes családnak nagyon jó program. 9.30-kor találkoztunk az egyik boltnál még Aix-ben, vettünk/hoztunk kaját, hogy minél olcsóbban jöjjünk ki. Aztán elsétáltunk a buszállomásig, és irány Marseille. Cirka fél óra volt, szóval egyáltalán nincs messze, mindketten vigyorogtunk mint a vadalmák, aztán amikor megláttuk a várost, akkor méginkább, Christina meg amikor meglátta a buszból a tengert, el is könnyezte magát :)
Megérkeztünk a busszal, ami a diadalívnél rakott le minket, aztán megkerestük a Turist Office-t, hogy szerváljunk prospektusokat meg térképet. Persze ott belebotlottunk a sulis német lányokkal teli csoportba, de külön mentünk tovább. Kikötőt néztük meg, és elindultunk az óváros egyik részébe. De annyira jó volt... Fújt a szél (kicsit alulöltöztem...) eléggé, de a tengerszag, meg a hajók, meg ez az egész, varázslatos volt. Imádom ezt a vidéket :)
A rakparton reggel még virágpiac volt, meg elég sok ember. Lá
ttuk a városházát, de tényleg a kikötő az valami varázslatos volt. Hiányzott már a tenger. (Még 3 éve határoztam el, hogy minden évben szeretnék külföldre utazni és minden évben szeretném látni a tengert. Úgyhogy jó érzés volt, hogy megint teljesült.) Aztán megnéztük a Saint Laurent templomot, és elsétáltunk a Cathédrale La Major-hoz, gyönyörű vol. Kívülről belülről... Hogy őszinte legyek (nem akarok megbántani senkit), de nem mindig értem a keresztény hihet, és sokszor elgondolkodtam, hogy tele volt minden szegény emb
erekkel és ők a csomó pénzt, templomokra költötték, ahelyett, hogy segítettek volna az embereknek, de ilyenkor, amikor az ilyesmi építészeti csodákba botlik az ember, akkor megnyugszom, hogy megérte, mert csodálatosan szépek. Ilyen ez a katedrális is. Óriási...
Aztán a városban sétáltunk, és kis elkavarodás után megtaláltu
k a Vieille Charité templomot, amit egy árkádos négyzet alakú épület vett körül. Nagyon szép volt, és szélvédett, napoztunk egy padon (meg ingyen wc :)), és megebédeltünk. Elég nehezen szedtük össze magunkat, de még sok volt a látnivaló. És persze a nap végére sem végeztünk mindennel, szóval második kört is be kell iktatnunk. És akkor persze múzeumban még nem is voltunk...
Szóval ezután megnéztük a Hotel Dieu-t, és a mellette lévő Notre-Dame des Accoules kis templomot, ami szintén zárva volt. És visszasétáltunk a kikötő szájánál lévő erődhöz. Felőjítás alatt volt, de az egyik oldalán, padokon napoztak az emberek, egy szál pólóban, mert teljesen szélvédett volt, és a falat iszonyatjó színes képekkel díszítték.
Aztán átbandukoltunk a kikötő túloldalára, már akkor hulla fáradtak voltunk, de megtaláltuk végül a St. Victor apátságot, aminek a különlegessége, hogy a XV. században építették, és már így is látványo volt, de lementünk a kripta részbe, ahol végeztek kutatásokat és a templom alatt m
egtalálták az V. században épült temmplomot és az ott elhelyezett márvány szarkofágokat.
Felmásztunk a dombra, a kikötő végénél, aminek a tet
ején egy nagyon szép kastály volt, és a Jardin du Pharo. Kicsit már hűvös volt, és fújt a szél, de leültünk a fűbe és csak bámultunk ki a fejünkből és mosolyogtunk az egész napon.
Aztán megnéztük a panorámát, ami valami csodálatos volt a kastály mögött... Szétfagytunk viszont, így visszaindultunk a busz felé, szétment a lábunk, de azért még megnéztünk egy kis kirakodó vásárt, ettünk egy szendvicset, és ez az őrült csaj még rávett arra, hogy Aix-ben találkozzunk egy ismerősével, és beüljünk borozni, de nagyon jó volt, megérte.
Szuper jó hely Marseille is, de azért Aix nyugisabb meg biztonságosabb. Tele volt az egész város arabokkal, és este nem biztos, hogy mernék egyedül sétálgatni... De még vissza kell menni a közel jövőben, mert van még látnivaló elég...
A képek
És egy videó a kilátásról :)
