Úristeeeeeeeeen. Van wifim!!!!!! El sem hiszem. Újretelepítették Wietse gépét és nem műküdött neki sem a wifi, persze ilyenkor egyből telefon a szolgáltatónak. És kiderült, hogy a rohadt kis kütyün egyetlen gomdot kellett volna megnyomni és működött volna eddig is! El sem hiszem.
Boldogsáááááááág!
Ma rohangásztam össze vissza, mint egy vadmarha. Szokásos szerdai nap, úgy egyébként, de a mai nap érdekessége:
A metró újság. Megyek a Cours Mirabeau felé és egy lány ott áll a csodaszép kivizöld mellényében és mosolyogva nyújtja felém a A Metró újságot. Én meg vigyorogva vettem el a kezéből! Hogy én mekkora marha vagyok, én tényleg azt hittem, hogy azért metró a mi Metrónk, mert a metrónál osztogatják, és csak nálunk van. És nem! Aix-en-Provence-ban is van, pedig itt nincs metró!
Mintha otthon lettem volna, olyan volt!
Mai nap felfedezése: 3 éve senki nem vágta le Apo körmeit. Igen, jön az első kérdés, hogyhogy nem tűnt fel ez eddig? Hát mert mindig normális hosszúságú volt.
Jön a második kérdés: Hogy is oldja meg mindezt? Lerágja!
Jön a harmadik kérdés: A lábáról is? Igen, a lábáról is!
És 3 év után... JÖTTEM ÉN AZ OLLÓMMAL!
Azt hiszem, hogy a repülőjegyek mellett nekem a hajfestéssel is mindig problémáim lesznek. Megvettem azt a számú festéket (7.0 SZŐKE), amit a fodrászom mondott, ma szuperjól összekutyultam mindent, és íme, BARNA lettem.
Nem rossz, csak megint furcsa. Azt hiszem majdnem olyan, mint az eredeti hajszínem.
Képet később bizonyítékként csatolok! :)
Elég nehézkes ez az egész, mert mindneki rohan haza a nyelvsuli után, buszhoz, gyerekekért, vagy éppen beesik az órára a vásárlásból, ebédeltetésből. Szóval nem unatkozunk. Ráadásul Cristinával és Anne-nel is csak az e-mailes kommunikáció marad, mert senkinek nincs francia telefonja.
Kész rémálom volt a szervezkedés és bele is buktunk, de lényeg a lényeg, hogy Anne-nel találkoztunk szombat kettőkor, leraktuk a kocsit (Lambescben lakik, 30 percnyi autóút), mert a városban elég borsos a parkolási díj és elindultunk. Persze Cristina nem volt a szobornál akkor már, mire odaértünk, így csak kettesben indultunk fagyizni. Elég nehéz franciául kommunikálni, d
e egész jól megoldjuk, azt kell, hogy mondjam.
Mászkáltunk a városban, boltokban, láttunk szép autókat. Aztán egy kis utcán egyszer csak szembe jött velünk Cristina. Annyira jó volt. Na ilyenkor jó, hogy nem nagy a belváros. Aztán találk
ozója volt valami ismerőssel és beültünk abba a teaházba (Orienthé), ahol a lány dolgozott. Jegesteáztunk és nagyon sokat beszélgettünk.
Barangoltunk az utcákban, pizzáztunk egy szökőkútnál és olyan 10 felé indultunk haza. Jól éreztem magam velük nagyon. Anne igazi bu
lizós német lány (balra), Cristina (jobbra) már más korosztály kicsit, de mind a hárman iszonyat nyitottak és beszédesek vagyunk. Szóval jelentem, itt én vagyok most a legcsöndesebb. :)
Vasárnap nyugis délelőtt, magyartanulás, aztán fogtuk magunkat és bementünk a városba ebédelni. Tele volt a
z összes étterem, így végül egy kis helyre ültünk be, ahol főleg saláták voltak és tészták. Ettem valami csirkés salátát, nem volt nagy szám, de jó volt kimozdulni velük. Estérelle igaz, nem jött, mert a barátnőjével lógott. Olympia végig a fényképezőgépemmel szórakozott, Apo modellkedett. Kegyetlen, milyen képek készültek és arról is érdemes lett volna videót készíteni, Apo hogy falja be a lábosnyi kagylót és sültkrumplit. Hazafelé körbenéztünk az ócskapiacon, amit az egyik főúton rendeztek és megálltunk a Pavillon Vendome melletti játszótéren. Úgyhogy így telt a 6. hetem... (Nem hihetetlen....?)
Suliba eldobtam Apót, utána összeszedtük magunkat, még a francia és magyar cuccunkat is vittük, hogy majd a fél órás autóúton tanulunk, de ez valahogy sosem jön össze. Mindig van valami téma, amivel eldumáljuk az időt.
Fél óra volt az autóút kb, és közben áthaladtunk a TGV hídja alatt. Hihetetlen, hogy ennek a vonatnak külön pályája van, de tényleg nem gyenge. Megérkeztünk Ventabren-ba. Számomra város, Wietse szerint falu... 4600 lakosa van, és valami gyönyörűséges. Nem sokat láttam belőle, de az egészet egy dombra építették, hegyoldalba, így az utcácskák meredekek, minden le van kövezv
e, de még sincs kopárság érzete az embernek, hiszen itt is a megszokott provence-i színes cserepek fogadnak és ömlik az aprócska teraszokról és ablakokból a zöld futónövény, leander. Láttuk a régi iskolát, amin még látszik az ere
deti felirat is. Nagyon helyes kis város.
Elindultunk a hegyre felfelé. Láttuk a 17. századi templom tornyát, és a hegy tetején található a helyi kis temető illetve Château de Reine Jeanne romjai, amit a képen látható. A hegy tetejéről a völgybe csodálatos volt a kilátás, és minden zöld volt. Elindultunk az erdőbe, de elég nehezen találtuk meg a valós ösvényt, mert a turista könyv, már több, mint 15 éves. Mindenesetre csönd, nyugalom, szépen kialakított ösvényeken ban
dukoltunk, közben az anyukáról mesélt megint Wietse. Aztán megpillantottuk a távolban az Aquaduc-ot... Gyönyörű volt, de még mindig nem a saját ösvényünkön voltunk.
Megérkeztünk a Canal de Marseillehez, ami a hegyekből szállítja a vizet a városokba. Szépen kibetonozott kacskaringós kanális. Itt tértünk rá a könyvben jelzett ösvényre, amikor megtaláltuk a hidat, amin át lehet menni a túl partra. Elég sokat sétáltunk, és végre egyre közeledtünk az Aquaduc de Roquefavour-hoz. Ugyanitt a völgyben ez az akvadukt vezeti tovább a Canal de Marseille vizét tovább. 1840 körül építették, pedig sokkal régebbinek látszik.
Egyi ideig az autóutat követtük, ahol találkoztunk egy annyira aranyos c
sacsival :) Majd megérkeztünk az akvaducthoz. 400 méter hosszú és 85 méter magas, és mi felmásztunk a legtetejére. Gyönyörű volt. Lenyűgöző.
Annyira hihetetlenül szép a táj, és csönd van és tiszta levegő. Annyira jó lenne ilyen dolgokkal tölteni az egész életet. Annyi csodálatos hely van a világon, amit látni kellene, olyan mint, amilyen ez is.
Továbbmentünk, ott pedig egy i.e. I. századi romcsoportot találtunk, ahol a kelta ősök éltek egy darabig. Ide másztak fel, amikor az alsóbb területeket elöntötte az árvíz.
É
s végül kis pihenővel, keksz evéssel és rengeteg nevetéssel visszaértünk Ventabren-ba. Rettenetesen jól éreztem magam, jól megizzadtunk, de megérte! Utána 5 perces zuhi, gyors ebéd és irány a nyelviskola.
Hétfőn 1-re mentem az IS-be (International School), tartottak egy rövid tájékoztatót, az összes diáknak, aki az FSI (French Semi-Intensive) csoportokba jelentkezett. Cirka 25-en voltunk. Sok német lány volt, akik egyből elkezdtek németül dumálni egymással, egy pár arab és mexikói lány és még páran. Elkezdtem beszélgetni franciául (!) egy olasz lánnyal, Christina (26), szimpatikus, haverkodós lány.
A tájékoztató után írtunk egy tesztet, meg volt egy 5 perces beszélgetés. A pasi el volt hülve, hogy ahhoz képest, hogy 24 órát tanultam a Francia Intézetben és utána egyedül, nem is rossz. Szóval képzeljétek, nem az első, hanem a 2. csoportba kerültem!!! Akkora sikerélmény!
Kedd: Első óra a nyelvsuliban
Először kicsit megijedtem, mert rajtam kívül mindneki idősebb volt, 30 fölötti anyukák. De aztán még beszivárogtak fiatalabbak is. 10-en vagyunk összesen. 1 férfiúnk van, ő 34 éves indiai, van 3 nőci 30 körül, a többiek 18 és 26 közötti au pairek.
Nyelvsuliról azt kell tudni, hogy heti 6 óra van, kedd, csütörtök, péntek és minden második héten pénteken megkapjuk az órarendet. Ez a tanárokra vonatkozik. Ugyanis egy héten legalább két nyelvtanárral van óránk, ha nem hárommal. Együtt dolgoznak, együtt készítik el a tananyagot, ugyanis nincs könyvünk. Mindig a csoport igényeihez és a hiányosságaihoz mérten állítják össze a sok-sok nyelvkönyvből az éppen odaillőt. A tanárok miatt így változatos az egész, nem unjuk meg és több féle kiejtést hallunk.
Az első óra szuper jó volt, szokásos bemutatkozósdi. Mivel a névsor elején vagyok, így engem sikerült először "kibeszélni". Nem hitte el senki, hogy már megvan a diplomám, és a csoport felének fogalma sem volt, hogy mit jelent az, hogy "Je suis hongroise." Az angol lánynak meg sikerült Hungary helyett hungryt írni a füzetébe....
Összespanoltam Anne-nal, egy 20 éves német csaj. Iszonyatosan jó arc, csomót nevettünk, kis vidám. Felvetettem az ötletet, hogy mehetnénk szombaton St. Tropez-ba, amit a nyelvsuli szervez, de meg is bukott egyből az ötlet, mert ő is inkább vasárnap szabad, valamint összesen csak 12 ember mehet a kirándulásra és pikk-pakk be is telt. Úgyhogy most lehet magán szervezésbe kezdünk 3-an, Christina, Anne és én és talán sikerül elmennünk valahova. Nagyon jó lenne.
Szerda: a különórák napja
Reggel kicsit később van kelés mert mindnekinek csak 9-re kell menni. Estérelle-nek és Olympiának csak 9-től van suli 12-ig, Apo-t meg 9-re kell vinni a színjátszó körbe. Ami ma viszont remek jól elmaradt, úgyhogy jöhettünk haza, mert vásárolni nem akart velem. Wietse itthon volt, mert hajnalban valaki ellopta az áramot az egész házból, és az egész környékről, és a nagykapu az autóknak csak úgy tud kinyílni, mert elektromos, így otthonról dolgozott. Én vásároltam. Olympia hazajött, gyors ebéd.
2-re vittem Apo-t táncra, 3-ig elütöttem az időt a városban, utána 4-re mentünk volna át Olympiáért, mert Wietse elkísérte ma kivételesen a rajzszakkörre, ami 3-tól van. Átmegyünk, átértünk korábban, várunk, végignézzük az összes prospektust. Apo már akkor ki volt borulva, fáradt volt és egy csomót kellett sétálnia. Vettem neki sütit, kicsit megnyugodott. Aztán 4 után 10-15 perccel megkérdeztem a recepción, hogy mikor is lesz vége az órának. Mire közli a lány, hogy elmaradt, mert összesen 2-en jelentkeztek rá. Úgyhogy potyára vártunk és sétáltunk el odáig, mert Olympia hazament Wietsével, csak az nem jutott az eszükbe, hogy nálam van a magyar telóm és sms-t fogadni azért tudok. Hazafelé nagyon kreatívnak kellett lennem, hogy a fél óra hazagyalogolás alatt Apo ne kapjon sírógörcsöt és dührohamot és ne tépje ki a tesója összes haját ha hazaér, úgyhogy végig szójátékokat játszottunk.
Estérellenek délután balettja és modern jazz táncórája van.
Este teszteltem rajtuk a magyar borsólevest. Több, kevesebb sikerrel. És utána... tetvészkedtünk. Délelőtt ugyanis találtam Apo hajában 3-at. Szuper ez az iskola időszak.
Lefekvés előtt közösen játszottunk. A játék neve: FLUNCH. Egy zöld lufival játszottuk, ami egy étterem lufija, amit Flunch-nak hívnak. Képzeljétek el, ahogy Apo szobájában, egy nagy kék szönyegen fekszünk (ez a pálya), az elválasztó vonal (rózsaszín sál) két oldalán, két csapatban (Apo-Wietse, Olyimpia-én) a hátunkon fekve és a lábunkkal a másik térfélre próbáljuk átrúgni a labdát (lufi). Szakadtunk a röhögéstől.
Zuhogott az eső már megint amikor felébredtem. 15 percig gondolkodtam, hogy kikejek-e az ágyból. Délelőtt ágyneműhúzás a csajoknál, szöszmötölés. Ebédre bundáskenyér, délután vásárlás a városban Olympiával. Voltunk könyvesboltban, visszacseréltük a Maison du Monde-ban a függönyöket, amiket korábban vettünk és vettünk még néhány hiányzó dolgot a vacsihoz meg egy ébresztőórát Olympiának.
5 felé nekiálltam sütit sütni, hogy kész legyen a halleveses vacsi után. Wietse a konyhában magyarozik, erre egyik percről a másikra Beethowen elnémul. Az egész konyhában elment az áram. Nincs sütő, mikró, tűzhely, vízforraló, pirító, sőt hűtőszekrény sem. No internet, no telefon. A ház többi részében viszont van áram, kivétel a garázs egy részét és a szívattyút, ami igne kellemetlen lesz, ha a pincét elárasztja a víz. Nem tudjuk még, hogy lesz-e például melegvíz holnapra.
A konyhát és a garázst elláttuk árammal, mindenhol elosztók fickándoznak. :) Még netezni is tudok kicsit. De Murphy azért mindig velünk van, természetesen, hogy szombat este történik ilyen.
Úgyhogy a mai mozi ugrott, meg most estére megint elkezdett szakadni az eső, úgy meg kinek van kedve kidugni az orrát itthonról. Mozizom a szobácskámból :)
Délután visszarepültek a kedves krumplievő, tej és kakaóivó, hangosan beszélős, focit nézős, csokoládé majszolós nagyszülők Holland hazacskájukba. Nagypapa szuperjófej volt. Evett, amikor eléraktuk a kaját, sörözött, kávézott, kakaózott, teázott, borozott (vizet nem láttam inni, szerintem megbetegedne tőle) nonstop. Szívta a saját kezűleg sodort filter nélküli cigijeit, ücsörgött a kertben, jókat nevetgélt, tévézett, keresztrejtvényt fejtett, sudokuzott. Szóval nem sok vizet zavart, és megvan, hogy kitől szedte Wietse a humorát, amit persze a gyerekek vagy nem értettek, vagy nem szerettek. Apo néha olyan pofákat vágott... Istenem... Röhögőgörcs.
Nagymama felkelt, és persze róla mintázták a Duracell nyuszit, úgyhogy pörgött ezerrel és kopogott a kövön a szupi kis papucsával. És megvan, hogy honnan örökölte Wietse azt a furcsa járását :)
De azért jobb nélkülük azt hiszem. Végre megint mindneki nevetett a vacsoránál, és a hangoskodás sem az egymást túlkiabálós, hanem a jókedvá hangoskodás volt. És véééégre nem krupmlit ettünk :)
Most, hogy visszaolvasom, a bejegyzés címét... Azon gondolkodtam, hogy még nem is tudom, hogy mi itt a normális. Hiszen mindig jött, ment valaki, elkezdődött a suli, Wietse nem volt itthon. Szóval tulajdonképpen még nem tudjuk, hogy is zajlanak a szürke hétköznapok.
De majd jövő héttől. Hétfőn megyek francia szintfelmérőt írni. És mostantól 12 héten keresztül nonstop, kedd, csütörtök, péntek 14-15.30-ig francia órám lesz. Drukkoljatok a jó társaságért. Meg úgy a jó időért, mert csak esik és esik és esik.
Reggel kelés hétkor. Minden nap ráébredek, hogy már nincs olyan világos reggel, aminek nem annyira örülök, mert ez azt jelenti, hogy tényleg itt van az ősz. De ez van. Kikászálódtam az ágyból, amihez nagyon nem volt kedvem. Úgy imádom azt az ágyat, annyi helyem van, és ez a dupla ágyneműs dolog is nagyon szuper. Olyan jó, hogy sehol sem lóg ki az ember alóla :)
Estérelle már készülődött, kicsik aludtak, gyorsan felöltöztem, aztán keltettem őket. Reggeli már macerásabb volt, mert bedöglött a mikró. Apót eldobtam suliba, előtte meg vitáztunk egy sort, hogy milyen ruhába menjen suliba.
Gyorsan haza, és indult az egész napos macera: Dóóóóóórraaaaaaaaaaaaa... Kedves nagymamával szuper jól elvagyunk :S Folyamatosan vagy a seggemben van, és nem hagyja, hogy nyugodtan csináljam a dolgom. Kiteregetek és áttereget, vagy kiveszi a ruhát a kezemből. Mosni akar, de mosógépet nem tudja kezelni, akkor egyből kiáltja a nevem. Mosogatás dettó. Folyamatosan az utamban van. (Szóval este amikor ezt elkezdte, én kimentem a konyhából). Iszonyatosan idegesítő. Egész délelőtt annyira ideges voltam emiatt, és nehéz volt magamban lerendezni, hogy normális hangnemben válaszoljak vissza. Közben meg folyamatosan angolt és hollandot keverve beszél hozzám, ami szintén a halálba kerget. Na mindegy, délelőtt levelet kellett szedni másfél órán keresztül, szóval a mai napi francia tanulásom is ugrott. Wietse nagyon ügyesen elment a városba, utálja a kerttel való babrálást. Mindegy, letudtuk. Aztán mosás, teregetés.
Gyors ebéd, tegnapi maradékok, aztán indultunk a dolgunkra.
Először vettünk egy új mikrót, egy olyan bevásárló részen, mint ami az autópályák mellett szokott lenni. Decathlon, Auchan stb. Csak itt teljesen más nevű üzletek vannak persze. nagymama itt is aktívkodott, szóval ott is arrébb álltam.
Átmentünk a szemben lévő biokertészetbe, virágot venni, mert utána a temetőbe mentünk. A virág üzletben rámtört valami furcsa jókedv, elkezdtem szórakozni egy húsevő növénnyel, tudjátok, amelyikhez hozzányúlsz és bekapja az ujjad :D Annyira vicces volt.
Utána ismét autó és a temetőhöz mentünk. Egy idő után nem igazán értettem, hogy tényleg ode megyünk-e, mert annyira messze volt a várostól. Gyönyörű vidéki részeken hajtottunk keresztül. Utána pedig egy platánnal szegélyezett úton, ami után egy sor olajfa nőtt az út mellett. Egyre erdősebb rész felé vezettünk. Végül megérkeztünk a temetőhöz.
Megszólalni nem tudtam... A temetőkről az otthoniak jutnak eszembe, azok az agyonzsúfolt, ágas-bogas budapesti temetők, a vidéki kicsit nyugodtabb, de szintén zsúfolt temetők. De mindegyik egy olyan hely, ahova ha az ember beteszi a lábát, egyből arcára fagy a mosoly, magára veszi azt a furcsa tartást, amikor lehajtja a fejét, a földet nézi, és tudja, hogy most egy olyan helyen jár, ahol komolnyak, tisztelettudónak és mindenképpen szomorúnak kell lenni. Egy olyan hely, ahol nem szívesen töltjük az időt és félnénk a sötétben.
Ez a temető viszont. Megható, gyönyörű, magával ragadó, tágas, lenyűgöző, BÉKÉS, zöld, természetes, nyugodt, szép, elgondolkodtató, otthonos.
Nem tudom, meddig tudnám sorolni a pozitív jelzőket. Beléptünk a kapun, tulajdonképpen egy
erdőbe, a természetbe. Ahol gyönyörű zöld fű nőtt a fák között, és mintha úgy mellékesen sírkövek is lennének. Egyik sem túl nagy, hasonló méretű visszafogott sírkövek, semmi túlzás, csak egy-egy név, családnév, évszám. És mindegyik körül gyönyörű zöld fű. A sírköveken, szinte mindegyiken, zöld növények, cserepes virágok, valamelyikhez fát is ültettek, mert ide érdemes hozni, és nem lopja le senki.
Annyira meghatott ez a hely, a nagyszülők és Wietse az anyuka sírjánál elültették a virágot, én addig, egyszerűen sétáltam a fűben. Nem hittem a szememnek, de tényleg. Egyszerűen azt éreztem, hogy annyira gyönyörű helyen vagyok, hogy egyáltalán nem éreztem elszomorítónak, hogy sírok között sétálok. Meghatott. Annyira barátságos és parkszerű volt az egész temető, nem éreztem magam rosszul. Itt tényleg el tudom képzelni, hogy gyakran kimennek az emberek a szeretteikhez emlékezni, mert nyugalom van, gyönyörű környezet, csönd, és tényleg egy olyan hely, ahol lehet és szinte kell is emlékezni, gondolkozni. Annyira elragadott ez az egész, hogy elkezdtem sírni. Most is könnyezek, ahogy írom és visszagondolok arra az érzésre. Hihetetlen volt. Most sem térek magamhoz.
Ezek után még megálltunk egy szőlő ültetvénynél fényképezkedni a nagyszülőkkel, m
eg kicsit megcsodálni a tájat. Jó volt ez a kis áthangolódás, mert utána a vásárlás már viccelődéssel telt.
Délután pakolás, Apoért rohantam a suliba, aztán kicsit olvasni is volt időm. Este pedig Barbeque a kertben. Nagyon jókat ettünk.
Jelentem, vacsi után kipróbáltam az új Ajax terméket, amit a kád újjávarázsolásához vásároltam, mert a takaritócsajszinak nem sikerült a korábbival. És tádádááááám, csodákra vagyok képes, gyönyörű tiszta kádat és mosdót varázsoltam hipp-hopp. Büszke voltam magamra. Wietse megjegyzése: "This is fuckin' good!" :D Majd ágybadugtam a csajokat, hihetetlenül jó hangulatban, nevettünk egy csomót, pillanatok alatt lecsekkolom a hajukat már, mivel azt hiszem megszabadultunk a tetvektől, de nem árt az óvatosság.
Úgyhogy, azt hiszem elég esemény és érzelemdús napban volt részem!
Tegnap megjöttek a nagyszülők. Egész cukik, bácsi full barna, ősz sérő, nagyi meg tök csini, rövid őszülgető haj, és most már tudom, hogy kitől örökölte Wietse azt a furcsa járását :D Angolul beszélünk.
Tegnapra összerittyentettem egy Soup au Pistou-t, azt mondta mindenki, ez lett a legjobb. Ennyi...
És közben folyamatosan derülnek ki az érdekesebbnél érdekesebb dolgok. Aponak nincs suli egyáltalán szerdán, nagyoknak csak délig és itthon ebédelnek, amit mindenki elfelejtett közölni.
Tornaruhával is vannak problémák. A tornafelszerelés Olympiánál a váltónadrág. Ööööö... sikerült még beleerőltetnem a csomagba egy másik pólót, de tornacipője nincs.... Ráadásul, hogy is mondjam, most tinisedik és elég érdekes szaga van néha :D és emellett nem egyértelmű még mindig a napi fürdés.
De alakulnak a dolgok... A szennyeskosarat már használják!!!
Hétfő délelőttre szólt a jegyem a Musée Granet-ba. Az egyik városi múzeumba, ahol szeptember végéig tekinthető meg a Picasso Cézanne kiállítás.
Nem volt túl nagy tömeg, a belépők ráadásul időpontra vannak kiadva. Iszonyatosan kulturált volt a múzeum és az egész kiállítás. Az már csak az én problémám, hogy azok a képek, amik Picassotól ki voltak állítva, egyáltalán nem tetszettek... Ez nagyon nem az én stílusom. Cézanne már jobb volt. Kettőjük munkásságát hasonlították egyébként össze.
De ha már ott voltam, megnéztem az állandó 18.-19. századi festészetet, főleg Granet képek voltak, nagyon-nagyon szépek, illetve egy teremben gyönyörű márvány szobrok voltak. Az is meseszép volt. Aztán a legalsó szinten Picasso folytatódott. Ez a rész érdekes volt és interaktív. Képeket lehetett nézni, amik akkor vetítődtek ki a falra, ha hozzártél a kivilágított címekhez. Volt egy videó róla és még több Cézanne és Piacasso kép összehasonlítás. Illetve Picasso női alakot árbázoló képeit vetették össze.
A múzeum legtetején pedig egy fotó kiállítás volt. Picasso, Jacqueline és az a kastély volt a legtöbb kép témája, ahol éltek, nem messze Aix-től.
És hát kiről készültek még Picassonak képei úgy mellesleg?
Naná, hogy DORA-ról :)
Vasárnap elmentünk délelőtt kirándulni a két kisebb gyerkőccel. Estérelle természetesen itthon maradt és egész nap ki sem mozdult a szobájából.
Fél órát autókáztunk, átmentünk a TGV vonat hídja alatt is. Nagyon durva sínpálya van neki külön építve. Megérkeztünk a BARBEN kastélyhoz. Nagyon szép kis vár volt, körbesétáltuk, meseszép kertje van. Csajokkal körülnéztünk. Aztán körülbelül két, két és fél órát sétáltunk az erdőben. Nagyon nyugis volt. Közben mindenféléről beszélgettünk. Összegyűjtöttük azokat a dolgokat, amikből 7 van. Nektek mi jut eszetekbe? :P Jó kis délelőtt volt.
Hazafelé megálltunk St Cannas városában, a főtéren. Egész szép a városháza. A két főutcán meg bolhapiac volt. Elég furcsa volt számomra, mintha a PeCsában lettünk volna, mindenki eladársa kínálta az össze otthon fölöslegessé vált cuccát. :)
http://picasaweb.google.com/doree88/20090908Kirandulas?feat=directlink
Délután pedig lefektettük a szerződés alappontjait, amit Apoval kötünk, azért, hogy rendbetartsa maga körül a káoszt.
Franciaországban kicsit lazább a rendszer, mint otthon. Ha úgy döntesz, hogy neked 4 nap munka bőven elég és a kevesebb fizetésedből is nagyon jól elboldogulsz, akkor arra a munkaadó csak annyit mond: Hajrá.
Így Wietse hetente mindössze 4 napot dolgozik, a péntek is szabad. Csajócák a suliban, másfél óra magyar, majd feltette a kérdést, hogy van-e kedvem vele elmenni tengeri herkentyűket enni, mivel említettem, hogy nem ettem még. Még jó… majd nem, mi? :D
Fél órát sétáltunk a háztól az étteremig összesen, ami az autópálya mellett volt. Az út kicsit hajazott a Balatoni egy sávos utakra (képek: http://picasaweb.google.com/doree88/20090904OsztrigaEbed?feat=directlink), a növényzet is hasonló volt, de természetesen vadi új út, sehol egy kátyú. Az utat szebbnél szebb és hatalmasabbnál hatalmasabb, háznak már nem igen nevezhető épületek szegélyezték. Gyönyörű volt, nyugodt, és végig dumáltuk az utat.
Megérkeztünk az étteremhez, már 20 méterről érezni lehetett a halszagot. Szerencsére főnök foglalt asztalt, mert ha hiszitek, ha nem, péntek ebédidőben tele volt a hely. Minden asztal foglalt volt. 90% pasi, főleg 40-es, 50-es hapsik, és nyilvánvaló volt, hogy munkaidejükben ruccantak el ebédelni. Biztos az osztriga libidónövelő hatására pályáztak… Szegény titkárnők :P
Az étterem tulajdonképpen egy bolt, ahol a különböző trutymókat árulják, és emellett kialakítottak egy kis éttermet, egyszerű asztalok, képek, világossárga fal, semmi csicsa, és folyamatosan viccelődő pincérek.
Már az árusító helynél lehidaltam, és úgy nézelődtem, mintha az állatkertben lennénk, persze elkezdett viccelődni a tulaj, hogy nem szabad fényképezni, mert a jó turista ugye mit csinál… :)
Aztán leültünk, és a családfőre bíztam a választást. Olyan izgatott voltam, vigyorogtam mint a vadalma, és bámultam, hogy a mellettünk lévő asztalnál, 3 pasi és egy fiú hogy falnak fel két tálca mindenfélét. Megérkezett a miénk is, amit a képen láttok. Azt sem tudtam hol kezdjem, minden annyira fura volt.
És akkor az összegzés: Osztriga – összehúzódik a citromtól, mert ÉL, én ezt nem tudtam, szokni kell az állagát!!!. Fekete kagyló – nekem jobban ízlett, mint az osztriga. Csiga – kicsit rágós, de a majonézzel jó. Tengeri sün – nem sok dolog ehető, de kenyérrel kitunkolva az a narancssárga dolog nagyon, nagyon finom volt. És nem utolsó sorban a rákok – mennyei!
Mellé kenyeret eszegettünk, és boroztunk. És miután végeztünk, kihoztak nekünk egy üveg Limoncellót. Szóval azt hiszem a világ legjobb melója az enyém. Munkaidőben étterembe mászkálni és becsípni a főnökkel, na ez már valami.
A másfél óra vasalás utána, azért józanító hatású volt :)
