Fényképek

Snowattack

Síszünet

Gabival

Véééégre kéééész

Ugye megmondtam...

Hogy kell ez a 3-4 hónap szervezni előre, ha külföldön vagy.

Én azon gondolkodom, hogy hogyan megyek haza. (Még nem kiabálok el semmit, de drukkoljatok, hogy összejöjjön a terv).

Wietse meg az én véleményemet kéri ki, hogy mit írjon a profilba és kiket keressen fel az au-pair honlapon. Hát nem mondom, hogy azért nem dobbant meg a szívem, amikor kerestem neki a fényképeket a site-ra a lányokról meg az au pair szobájáról. Bazzzzeeee ez az ÉÉÉNNN szobám. Gyááááá. Skizofrénia!

Na a lényeg, július közepén már valszeg otthon! Muhááhhhá, reszkessetek, megyek haza :D

Gabival

Csütörtök érkezett Gabi, kicsit késett, vártam a busznál a Gare Routieren. Olyan hihetetlen volt, hogy december óta ez a két hónap egy pillanat alatt eltelt. Jó volt újralátni, hozta magával az otthonillatot és persze Győri Édest, túrót és Túrórudit :P Ja meg vaniliás karikát :D

Aznap otthon, dumálgatás, cider, beszélgetés, aztán alvás.

Pénteken jött haza Wietse, akkor együtt ebédeltünk és délután a csöpögő esőben Aix-ben turistáskodtunk. Gabi fényképez én meg csak nézelődtem. Érdekes, hogy neki érdekes nekem meg természetes. Jó érzés volt megmutatni, hogy hol lófrálok és koptatom azt a göröngyös járdát a mindennapjaim során. És azt is, hogy hogy élem a mindennapjaimat, hogyan zajlanak a zajos kis esték, babilon és nyelvi kavalkád, mosás, rendrakás és cipőhalom az ajtóban. Hogy valaki végre tudja, hogy nem is olyan könnyű belerázódni egy ilyen életbe, anyaszerepbe és gondoskodni a csajokról. Mondta, hogy kiváncsi lesz, Anyukám hogy fogja viselni, hogy a pici lányából (aki az ittlét ellenére, abban a két hétben betegen otthon is az maradt) itt családanya szerepben tevékenykedik nap mint nap.

Úgyhogy péntek Aix, szombat Avignon. Busszal mentünk a pályaudvarról, kevesebb, mint másfél óra alatt ott voltunk aztán a szokásos városnézés. Egész mázlink volt az idővel, sütött a nap, vittünk szendvicseket, fénykéztünk nonstop és élveztük a látványt. A Pápai Palota egészen hihetetlen volt, de azért nem mentünk be 3 freskóért, viszont az Avignoni hidat rendesen bejártuk, volt ilyen kis telefonhoz hasonló tájékoztató idegenvezetős izécske. :D Átmentünk a Rajnán is a túloldalra, hogy megnézzük az ottani erődöt, de feladtuk, mert messze volt és elkezdett csöpörögni. Aztán jól ráfáztunk, mert 5-ig teljesen bejártunk mindent, megyünk a buszhoz és voilá.... Elnéztük a menetrendet úgyhogy nyertünk két extra órát, mert csak 7kor ment busz, így viszont buktuk az esti kimoccanást. No sebaj.

Vasárnapra Arles volt az előre kitalált program, csatlakozott Adri és Anna, így kényelmesen autóval mentünk oda. Arles, hogy őszinte legyek nem nagy szám. Talán 40 ezres város, ami azt jelenti, hogy a belváros részét 2 óra alatt felfaltuk, sétafikáltunk össze vissza, folyópart és főtér, fényképek a szokásos templomokról és Hotel de Ville-ről és ebédelőshely keresés. Aztán végül találtunk egy jó kis szendvicsest. Ellenben a délután további részével hogy mit is kezdjünk... És akkor Anna kitalálta, hogy menjünk el Cassis-ba, ami egy Marseille mellett lévő kis halászfalu, egy csodaszép kikötővel. Háborgó tengert még ők sem láttak.

Valami csodaszép volt. Kávéztunk egyet és kimentünk a parthoz, telekavicsoztuk a cipőnket és csak néztük a tengert meg csináltunk egy csomó fotót. Gyönyörű volt az ég a szükre felhőkkel, a hullámzó tenger a sós víz illata a levegőben és íze az ajkainkon :) Az ilyenekért megéri élni. Komolyan!!!

Hétfőn ismét busz és Marseille. Hát nem tudom. Harmadszorra voltam ott, már ismertem az utakat, sok időt nyertünk, hogy nem a térképpel vesződtünk, hanem immár céltudatosan járkálhattunk, tudtuk, hogy mit kell megnézni. Annyira más volt ez a nagyváros. Érdekes, hogy számomra az összes icipici falunak, városkának megvan a varázsa, de Marseille-t ennyire gyorsan megunom. De ismért lejártuk a lábunkat.

Kedd és szerda már otthon telt, Gabi tényleg megtapasztalhatta, hogy telnek a szürke hétköznapok, meg vadásztunk nekem új adaptert a számítógéphez. Teljes siker. És már itt is volt a csütörtök, amikor itthagyott, hogy hazamenjen az új életébe :) Júliusban folyt köv :)

Képeket nemsokára. :)

Gyorsan telik az idő

Már két hete nem írtam semmit, szánom bánom bűnömet, de annyi minden történt.

Két hete érkezett hozzánk Maya, Olympia belga barátnője. Helyes csöndes kislány, abszolút fel sem tűnt, hogy itt van nálunk, amit erősített az is, hogy szinte semmit nem beszéltünk egymással, mert hollandon kívül icipici franciát beszél. Ehhez képest Olympia folyékonyan beszéli az angolt és még németet is tanul. Én gyerekeim :P Muhááhh.

Viszont napközben Apo-t kellett hurcibálni, aztán csöndesen elvoltunk a lányokkal, voltunk a városban, vettünk kreatív dolgokat nekik, hogy csináljanak fa dobozkát. Szerdán meg Vasarely múzeumban voltunk. A pécsi olyan kis pici ehhez képest. Pedig hát a gyökerek... No mindegy, itt egy elég nagy épület áll, amit ő tervezett és 6 szöglető termekből áll, aminek a falain ugyanakkora méretű, hatalmas képek voltak. Csajok körbefutkároztak én meg 5-10 percet merengtem, meg tornáztattam az agyam, hogy hányféle képpen lehet térben látni a dolgokat.

Azon a héten egyébként tiszta ideg voltam. Ráadásul Wietse is elment egyébként Londonban, úgyhogy intézhettem az új mosógépet, a fűtésszerelőket valamint a garázsban haldokló patkányt. És akkor a csajok éééés már jött is a csütörtök, amikor jött Gabi....

Mire vállalkozunk?

Kelés, hegymászás órára séta, elszökés a városba 1 órára mászkálni, ajándékvásárlás, buszmenetrend beszerzés, haza séta, nuggets répával elkészít, elmosogat, rendetrak, lányok összeszed, városba séta, múzeumba be, boltokba kísérgetés, séta hegymászás órára, veszekvés, feleselés, magadban 200-ig számolás, hogy ne csattanjon el a kezed más gyerekén, krumplipucolás, száraz ruha leszedés, zoknipárosítgatás, kocsiba be, kifakadás, beszélgetés, mosógépvásárlás, terítés, 6 ember megetetése, elpakolás.

És ezután a szörnyű nap után halálfáradtan arra vágynék, hogy befeküdhessek valaki mellé, aki megmasszírozza a hátam, megpuszilgat és kifliben alszik velem. Hát sajnos ez ma nem jön be. No sebaj, majd máskor. Illetve cirka 10-15 év múlva valami hasonló.

Csak akkor lehet nem számol 200-ig az ember, hanem jön a másik variáció?

Mire vállalkozunk?

Utolsó nap - február 12.

Hmmm, hát hogy is telt a hét. A délelőttök viszonylag gyorsan, mikor kint sütött a nap összeszedtem magam és kimentem sétálni meg zenét hallgatni, jó érzés volt, és tényleg gyöngyörűek a hegyek, meg a hó. De inkább a tengerpartot választanám pihenésnek, ha lehet. Ráadásul így, egy kisházban, főzés, mindenből saját cuccot hozni, egy nagy hajcihő az egész, nem pihenés.

Ezt az egészet egy hétig. Hát nem mondom, hogy pozitív hétként értékelném. Mivel nem én intéztem a bevásárlást, kaját varázsolni maga volt a csoda. Wietse folyamatosan olyan baromságokat és nem eleget vásárolt a cuccokból, hogy már attól kikészültem, és ehhez jött minden alkalommal a csajok nyávogása. A második nap után közöltem, hogy én ezt nem vagyok hajlandó tovább hallgatni és most az otthoni rendszertől eltérve szépen megmondja, hogy mikor mit kell főznöm, mert nekem ebből elegem van. Ez egész héten szívás volt.

Teljesen leszívott ez a hét. Túl kicsi volt ez a hát 5 embernek, állandóan egymás nyakában, mert mindenki a konyhában és az étkezőben ült, mert ott meleg volt. Esténként olvasgatás, de Wietse meg folyamatosan valami újsághírt akart megosztani velem, ami persze rohadtul nem érdekelt. Kicsik zajongtak és későn mentek ágyba. Szóval fenomenális. És attól függetlenül, hogy tök sokat aludtunk, folyamatosan fáradt vagyok, mert Estérelle mellett nem tudtam normálisan aludni, mert folyamatosan kitúrt. Szóval várom a ma estét, amikor végre egyedül alszom az ágyamban. De mire hazaérünk… 5-ig tartanak a síórák, és csak utána tudunk majd elindulni, 4 óra autóút. És az egész hetem arról fog szólni, hogy a halom mosatlannal meg ágyneművel szenvedek, amíg Gabi jön, plusz a csajokkal ugyanez a naponta kétszeri szenvedés a kajával, mert a következő hét is szünet és vasárnap már érkezik Maya, Olympia barátnője.

A délutánok meg igaz, hogy csöndesek voltak, már halálra untam magam, sorozatot bámultam, franciáztam, kiolvastam egy könyvet, de a harmadik után már rosszul voltam ezektől is.

Szerda este viszont elmentünk vacsi után a helyi termálba. Nagyon szépen megcsinálták, nagymedence, kinti medence, hideg/forró vizes, arab gőzfürdő, zenehallgatós terem (lefekszel, beleteszed a fejed a vízbe és akkor hallod), szauna stb. Jó volt végre melegben lenni, de akkor is a csajok után kellett rohangászni.

Szóval nyaralni 3 gyerekkel. Háááát, akármit mond anyukám, hogy gyerekkel ugyanúgy lehet nyaralni meg menni ide-oda, és hogy nem gátol semmiben, és hogy nyugodtan vállaljon az ember fiatalon gyerekeket. Köszi, ezt most még asszem legalább 5-7 évig… NEM! És nem 3-at. Bár az is igaz, hogy a sajátodat legalább te neveled és ha neveletlenek és türelmetlenek, akkor magadra vess.

Első nap - február 7.

Már este rosszul voltam, hogy 8-kor akarnak kelni. Én annyira nem siettem el a dolgot, később mentem le a konyhába, ők addigra már nagyjából megreggeliztek. Öltözés, aztán a család el is húzott síelni, mert az igaz, hogy csodaszép idő van!

Elcsendesedett a ház, zuhi és kimentem sétálni. Annyira hihetetlen ez a táj, süt a nap, annyira, hogy melegem is lett. J Gyönyörűek a hegyek, csodaszépen csillog a hó. Sétáltam egy órát a falucskánkban. Mire visszaértem, már le is pirult az arcom, szóval mostantól figyelni kell, és most kint ülök a ház előtti padon, a napon, két pulcsiban, és csöpög a nyakamba az olvadó hó :D

Közben azon gondolkodom, hogy mennyire csodálatos ez a hely, hogy hogy lehet ilyen szerencsém, hogy Provence-ból bárhova eljuthatok, a hegyekbe, a tengerbe és sosem lehet betelni azokkal a csodákkal, amik itt vannak. És hogy valószínűleg saját erőmből nem mondom, hogy soha, de jóval nehezebben és sokkal több idő alatt látok ennyi szépséget J Úgyhogy éljen az au pairkedés. Na mondjuk ezt most pont könnyen mondom, majd amikor délután 2 perc csendért fogok imádkozni J

Sí.... szüneeeeeeet - pakolás, érkezés

Nem mondanám, hogy egyszerű menet felpakolni egy családot egy egy hetes síelésre. Már egy-két hete gyűjtöttük a cuccokat a stúdió ágyán, hogy mit nem szabad otthon felejteni. Végül a tényleges pakolásra pénteken kerül sor.

Reggel felraktuk Wietsével a dobozt a kocsi tetejére, és kipróbáltuk a hóláncot. Ééééés, igen, én nő létemre jobban boldogultam, szóval akár tök egyedül is képes lennék felrakni őket. Hurrá. minden nap tanul valamit az ember.

Este a saját cuccaim és a csajok cuccait rakodtuk össze remélve, hogy nem hagyunk otthon semmit. Este még Anna értem jött és megmutatta a „Villát” (itt Franciaországban minden nagyobb házat így hívnak) ahol laknak. Egész héten nem voltam sehol, szóval jól esett egy kis beszélgetés.

Reggel 6 órakor kelés, zuhany, szendvicskészítés, és irány az autó. Az út egész jól sikerült, lányok viszonylag csendben, végignassolva az utat elvoltak hátul. Én olvastam, Wietse meg időről időre valami iszonyat „érdekes vagy hasznos” információval boldogított. Nem voltam éppen beszédes kedvemben.

Ugyanazon az úton mentünk Briançon-ig, ahol a csajokkal. Furcsa érzés volt, visszaemlékezni, hogy egy hete is itt voltam. A táj azonban teljesen lenyűgöző volt, ahol múltkor még a barna hegyek sorakoztak, ott most hófehér volt minden.

Serre Chevalier nevű síparadicsom volt a cél, amibe több kisebb falu együttese tartozik. A ház, ahova jöttünk, Wietse egy barátjának, Valerie-nek a háza, Les Guibertes falucskában. Mindenhol fél méter hó, hihetetlen. Bepakoltuk a cuccokat, kitaláltuk, ki hogy alszik, míg itt van Valerie is. Közös ebéd, aztán indultunk a dolgunkra, bevásárlás,sícucc bérlés, síbérlet váltás, Tour Info a moziműsorért és már el is ment a délután.

A ház eszeveszett romantikus. Tele rusztikus sötétbarna bútorokkal, a szobák össze vissza, nem is egy szinten, ilyen félemelet elcsúszással. Nagyon kis aranyos és undorítóan romantikus. Az ideális hely ahhoz, hogy az ember fullszerelmesen eltöltsön egy hétvégét a párjával, bent a házikóban, összebújva, miközben kint esik a hó és bent gőzölög a tea. Az egyetlen szépséghiba, hogy volt valami gixer a fűtéssel és olyan hideg van a házban, hogy látszik a leheletünk. Most már javul a dolog.

Este elmentünk egy étteremben, Wietséék rackletteztek, Olympia és én sóspalacsintáztunk, Estérelle és Apo pedig a helyi jellegzetességet kóstolták meg. Kocka alakú pici tészta, sonkadarabok, reszelt sajt és ez be a sütőbe. Hát ismét nem sok íze volt a dolognak, szóval még mindig nem láttam egyetlen normális francia ételt, aminek normális vagy egyáltalán akármi íze lett volna.

Viszont ami iszonyatosan zavart és otthon is csak az utóbbi egy-két hónapban tűnt fel, és most egy étteremben rettenetesen kijött, hogy olyan szinten neveletlenek a lányok, hogy azt nekem egyre szörnyűbb nézni. Türelmetlenek, folyamatosan belevágnak a felnőttek vagy egymás, bárki szavába, nonstop játszanak a kajával, hangosan beszélnek és folyamatosan megy a nyivákolás, bármi nem úgy van, ahogy szeretnék. Wietse meg csak nevetgél rajta. Otthon hagyján, de azért más emberekkel már egyre kellemetlen. De nyilván nem az én dolgom, hogy ezt helyrehozzam, és ha rájuk szólok, akkor is néznek, mint a moziban. Érdekes…

Este mindneki holt fáradtan zuhant be a 4 réteg takaró alá.

A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe!

(Valamiért nem tudom a képeket a helyükre tenni, bocsi)

ÚÚÚÚÚristen!!!

Ennyivel leírható a hétvégém. Kegyetlen buli volt!!! És ahányszor csak eszembe jut, valamin tuti elkezdek röhögni magamban. De az elejétől.

Olyan fél 3 körül indultunk szombaton, kocsiba vágtuk magunkat, Anna vezetett, Adri kezelte a GPS-t én meg szépen nézelődtem, és irány az autópálya. Idétlenebbnél idétlenebb 90-es évek slágereit hallgattuk Kishableánnyal meg Oroszlánkirállyal keverve (A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe, úgy érzem mindenféle gond van most a fejemben... mikor volt már ez, te jóóóó ééég). Megálltunk kázvézni is. És már ott furcsa volt, hogy hóóóóóóóóóóóóó van. Tudom, fogjam be, amikor otthon minden arról szól, hogy 40 centi hó esett le pikk-pakk :) Szóval kávézás. (Uh, azon röhögtünk még, hogy 1-2 órára tőlünk északra már 1 euróért lehet 2 órára parkolni, Aix-ben, annyiért mindössze fél órát...)

Tök jó volt nézni, ahogy teljesen eltűnik a provence-i építészet és minden átalakul ilyen hegyvidékivé. Olyan helyeken hajtottunk keresztül, hogy megőrülök. Soha életemben, még közelébe sem kerültem a síelésnek, így magasabb hegyeknek sem nagyon. Csak ámultam és bámultam, és már akkor úgy voltam az egésszel, hogyha csak ennyi lett volna a hétvégém, már megérte. De csak akkor kezdődött.

Már sötét volt, mikor megérkeztünk Briançon-ba, ahol bevásároltunk estére. Tele volt minden magyarokkal, és annyira vicces volt. Persze egyből arra is kellett figyelni, hogy ne kezdjük el egyből hangosan kibeszélni az embereket, mert ÉRTIK :D

Követtük az egyik magyar buszt a hegyre, nyilvánvaló volt, hogy mindenki úgyis oda tart. Viszont ott jöttek az akadályok. Egyértelmű volt, hogy előbb utóbb valami kontrollba botlunk, kérték a voucherünket, ami még jó, hogy nem volt, így vártuk Ádámékat a busszal (tőlük tudtuk meg ezt az egész sítábor dolgot), ő Anna unokatesója. Végülis nagy kamuzással beengedtek minket, mondván nekünk fogalmunk sincs, hogy mi az a Snowattack Partysítábor, hova gondolnak. De azért mégis Ádámék szállása előtt parkoltuk és dolgunkat végezve a hálózsákokkal meg a rakat kajával (mindenki sportruha meg kabát, mi meg szövetkabát... nem volt feltűnő) felvonultunk a fiúkhoz.

Egy hat fős szegedi fiútársaságba csöppentünk. Rettenetes volt. Rettenetesen jó. Csipegettünk mindenfélét, otthoni kolbászt meg nagymama lekvár is volt, aztán elkezdődött az alapozás. Háááát jó magyar szokáshoz hűen volt "ismerkedős pálinka", aztán a többi. Elég hamar jó hangulat kerekedett. Aztán mindegyik kan összeszedte magát és átvonultunk a sátorhoz bulizni.

Jött a következő buktató, hogy nem volt karszalagunk, így nem engedtek be minket, de Anna végül ismét kibulizott mindent és kezdődött az őrület. Mindenkinek van egy pár üres volt az éjszakával kapcsolatban, de rettenetesen jó volt, hatalmasat buliztunk és az egész másnapunk (mi fetrengtünk, meg sikerült fölöslegesen 2 órát autókáznunk, de leglább láttuk megint a hegyeket, fiúk SÍELTEK!!!!) röhögéssel telt, ahogy elő-elő került egy két dolog.

Nagyon nem akaródzott visszajönni, de muszáj volt. És a hétvgétől kezdve nem volt megállás. Annával folyamatosan jártatjuk a szánk. És mintha magammal beszélgetnék. Hihetetlen, hogy 3 találkozás után a fél életemet rábíznám.

Ez a hét meg már el is telt és pakolhatunk holnap a családi síelésre. Egy hét családolás, bár a nyelvsulit kicsit sajnálom (még mindig vannak gázok a csoportokkal), olvasás, tanulás, filmnézés, bár most a napozás jól elmarad szerintem, mert egész hétre havat mondanak. Úgyhogy szerintem csak a remélhetleg viszonylag meleg szobában fogok tespedni :)