Ventabren - Canale de Marseille - Aquaduc de Roquefavour

    Megint előjöttek Olympiánál a tetvek, aminek egyáltalán nem örültem. Wietse viszont egyik este felajánlotta, hogy esetleg elmehetnénk pénteken, amikor nem dolgozik kettesben kirándulni, a lányok úgysem szeretnek sétálni. Persze, hogy benne voltam.

    Suliba eldobtam Apót, utána összeszedtük magunkat, még a francia és magyar cuccunkat is vittük, hogy majd a fél órás autóúton tanulunk, de ez valahogy sosem jön össze. Mindig van valami téma, amivel eldumáljuk az időt.

   Fél óra volt az autóút kb, és közben áthaladtunk a TGV hídja alatt. Hihetetlen, hogy ennek a vonatnak külön pályája van, de tényleg nem gyenge. Megérkeztünk Ventabren-ba. Számomra város, Wietse szerint falu... 4600 lakosa van, és valami gyönyörűséges. Nem sokat láttam belőle, de az egészet egy dombra építették, hegyoldalba, így az utcácskák meredekek, minden le van kövezve, de még sincs kopárság érzete az embernek, hiszen itt is a megszokott provence-i színes cserepek fogadnak és ömlik az aprócska teraszokról és ablakokból a zöld futónövény, leander. Láttuk a régi iskolát, amin még látszik az eredeti felirat is. Nagyon helyes kis város.

   Elindultunk a hegyre felfelé. Láttuk a 17. századi templom tornyát, és a hegy tetején található a helyi kis temető illetve Château de Reine Jeanne romjai, amit a képen látható. A hegy tetejéről a völgybe csodálatos volt a kilátás, és minden zöld volt. Elindultunk az erdőbe, de elég nehezen találtuk meg a valós ösvényt, mert a turista könyv, már több, mint 15 éves. Mindenesetre csönd, nyugalom, szépen kialakított ösvényeken bandukoltunk, közben az anyukáról mesélt megint Wietse. Aztán megpillantottuk a távolban az Aquaduc-ot... Gyönyörű volt, de még mindig nem a saját ösvényünkön voltunk.

   Megérkeztünk a Canal de Marseillehez, ami a hegyekből szállítja a vizet a városokba. Szépen kibetonozott kacskaringós kanális. Itt tértünk rá a könyvben jelzett ösvényre, amikor megtaláltuk a hidat, amin át lehet menni a túl partra. Elég sokat sétáltunk, és végre egyre közeledtünk az Aquaduc de Roquefavour-hoz. Ugyanitt a völgyben ez az akvadukt vezeti tovább a Canal de Marseille vizét tovább. 1840 körül építették, pedig sokkal régebbinek látszik. 

   Egyi ideig az autóutat követtük, ahol találkoztunk egy annyira aranyos csacsival :) Majd megérkeztünk az akvaducthoz. 400 méter hosszú és 85 méter magas, és mi felmásztunk a legtetejére. Gyönyörű volt. Lenyűgöző.

   Annyira hihetetlenül szép a táj, és csönd van és tiszta levegő. Annyira jó lenne ilyen dolgokkal tölteni az egész életet. Annyi csodálatos hely van a világon, amit látni kellene, olyan mint, amilyen ez is.

   Továbbmentünk, ott pedig egy i.e. I. századi romcsoportot találtunk, ahol a kelta ősök éltek egy darabig. Ide másztak fel, amikor az alsóbb területeket elöntötte az árvíz.

                                             És végül kis pihenővel, keksz evéssel és rengeteg nevetéssel visszaértünk Ventabren-ba. Rettenetesen jól éreztem magam, jól megizzadtunk, de megérte! Utána 5 perces zuhi, gyors ebéd és irány a nyelviskola.

 (A második kirándulás képei)