A héten igazából semmi extra nem történt, suli a lányoknak, nekem nyelvsuli. Normál kerékvágás a szerdai nemzeti ünnepet kivéve. Ma Wietséék a városba mentek, én meg kivasaltam, micsoda izgalom :P
Viszont a hét az elég eseménydúsvolt a társasági élet és a többiek szempontjából. Christinának, az olasz lánynak ugyanis a családja, ahol van, felajánlotta, hogy nagyon szívesen vennék, ha az apuka vállalatánál dolgozna, mint grafikus. Ugyanis ez Christina végzettsége, és tök véletlenül az apuka is ezt csinálja, egyedül a pici vállalatában. Viszont bővíteni szeretné, és így jött az ötlet. Úgyhogy most kedves barátosném dilemmába került, mert otthon van egy pasi, aki szerintem tök gáz, és én az ujjamat nem mozdítanám érte :D, de persze neki meg fájdogál a szíve, hogy mit tegyen. Viszont ez tényleg egy olyan lehetőség, ami kihagyhatatlan, ugynis otthon Genovában, mindössze felszolgáló volt, és igencsak benne van a korban (26), hogy tényleg valamit kezdjen magával. Szóval több mint valószínű, hogy marad itt, illetve jön vissza januárban, hozzánk :) De addig még rengeteg mindent kell intéznie :)
Gyöngyi meg elvileg vasárnap költözik az új családhoz :) Remélem minden rendben van vele is, mert kedd óta nem beszéltünk.
Tegnap megint volt kis összeröffenés a városban, egy tök jó vééééégre valami otthonihoz hasonló bárban. Megismertem egy spanyol lányt és egy portugál fiút és a szokásos nemzetközi dumálgatás, össze vissza cserélve az angolt/franciát meg a többiek a spanyolt :)
Most meg elvileg megyünk délután sétafikálni Christinával, mert van nem is olyan messze egy állítólag tök szép park, amit nem láttam.
Na legközelebb próbálok izgisebbet írni, de túl sok minden tényleg nem történik :) Jah, és számolok vissza nagyon Brüsszelig 13-at, otthonig meg 37-et kell aludni :)

A helyében én is maradnék.
VálaszTörlésA semmi izgi pedig épp elég az itthon maradottaknak. :)
"26 éves és benne van a korban!" Köhömm... vannak itt vén fószerok is akik olvasság a blogod.. légy tekintettel rájuk!Köszi :-)
VálaszTörlésKöhm... Nőkről beszélünk. Ti pasik a fénykorotokat élitek 25 és 35 között... Mi meg... hanyatlás :)
VálaszTörléshanyatlás??ez bíztató:D
VálaszTörlés