Tegnap egész nap a leánykáimmal voltam, karkötőt csináltunk a kertben, napoztunk, sétálgattunk, miegymás. Mondtam, Olympiának, hogy már csak két hét... Mire az utca kellős közepén megtorpant, rámmeredt azzal a csodaszép zöld szemével és olyan erősen ölelt meg másodpercekig, egy szót sem szólva.
Egész nap ilyen kis bújós volt, már jó pár hónapja ilyen, de ma különösen.
Volt egy pillanat, amikor majdnem elbőgtem magam, feküdtünk a kertben, youtubon néztünk videókat, ő meg ott szerencsétlenkedett, keresztben hosszában feküdt, mellettem, rajtam, nem tudta, hogy helyezkedjen, aztán megtalálta a helyét, befészkelte megát a karomhoz, a vállamra rakva a fejét és csak nézett rám.... :( Uh, most kezdek el sírni, ahogy írom ezt... :(
Szeretem őt....
Mi meg téged! Tudom, hogy nehéz lesz az elválás, különösen, hogy ilyen szoros kapcsolat alakult ki köztetek. A sírás pedig nem szégyen, sok mindenre hozhat kis enyhülést.
VálaszTörlésHasználjátok még ki ezt a két hetet!