Szülők nélkül...

Kedd óta egyedül vagyunk a lányokkal. Felemásan telik.

Olympia szokásos. Kistündér. Most Apoval is minden rendben, de azért vannak nézeteltérések.

Estérellel viszont tegnap leültem picit beszélgetni. Egyre jobban zavart az udvariatlansága, hogy csak úgy felpattan az asztaltól, hogy nem beszél. Aranyosan végighallgatott és aztán már mesélésbe is kezdett (bazzz, az egyik abrátnője már volt fiúval, könyörgöm 13!!!!). És a mai nap puszival kezdődött, hoppáááááá.

Viszont most este. Ülünk az asztalnál, vacsorázunk, és mivel nagyjából már a hollandot is megértem, így rákérzedtem, hogy mire mondták, hogy pontosan két éve?

....

Igen... Ő...

Itt ült ez a 3 poronty egy félig vadidegennel az anyukájuk halálának második évfordulóján.

A szívem szakadt meg :S Utána Wietse telefonált és tőle kérdeztem meg, hogy miért nem mondta? Mire mondta, hogy a nagy rohanásban ő is megfeledkezett róla.

Nem tudom mi is a jó hozzáállás. Talán ez így jobb, mintha kötelező szomorúságba meg feketébe burkolúznának, de valahogy nálam ez most a másik oldal volt...