Reggel 10-kor indultunk, Gergővel és Anyuval a reptérre, hogy megkezdődjön a nagy utazás... Becsekkolás egy AUTOMATÁNÁL kábé, ami csak beszippantja kicsit a személyidet és még a foglalási kódra sincs szükség, mert tááádááám, bent vagyok. Aztán másfél órát ácsorogtunk a 2A terminálon, ahol kb. összesen volt 20 szék. De legalább nem kellett túlsúlyra fizetnünk és minden cuccomat felvihettem a gépre.
A búcsúzás az nem volt túl jó érzés, és most sem igazán jó leírni ezt. Jól megölelgettük egymást, aztán nyomás befelé, egész jól kibírtuk, csak picit pityeregtünk. Kontrollnál becsipogott minden elképzelhető fém rajtam… No comment.
Felszálltam a gépre, és természetesen esélyem sem volt, hogy a 12 kilós „kézipoggyászom” egyedül felrakjam a fejem feletti dobozába, így a folyosó túloldalán ülő úriembert megkértem, hogy segítsen. Nagyon rendes volt, közvetlen, elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy amerikai, Chicagóba megy Münchenből. Mondta, hogy segít az átszállásnál is, amitől tartottam, mert összesen alig volt több, mint fél órám elérni a Müncheni gépet. Elkezdett bókolni, hogy a magyar lányok a legszebbek a Földön, meg gyönyörű a mosolyom és némán, elmutogatta a kezével, hogy összetöröm a szívét :D
Megérkeztünk Münchenbe, rohantunk a kapumhoz, és közben mondja a hapsi, hogy majd írjak neki mailt, milyen az élet Franciaországban és hogy rendben megérkeztem-e. Adott egy névjegyet, amin rajta volt az e-mailje. Majd közli, hogy google-be írjam be a nevét, mert meg fogok lepődni… Erre benyögi, hogy ő találta ki 10 évvel ezelőtt a Nintendo VII-t!!! És írjak neki, bármi baj van! Na, mit szóltok?
Sikeresen, átszálltam csontra pontosan a másik gépre, ami elég ici-pici volt, azzal is minden rendben volt, gyönyörű helyeket lehetett látni az ablakból. Tengert, hegyeket, városokat… Na most ez így leírva hülyén hangzik, mi mást lehetett volna :D De lényeg, hogy csitti-fitti volt. Leszálltunk, csomagomat megtaláltam. (Nem volt nehéz, csak nekem volt persze hatalmas, zöld, virágos bőröndöm.) Kifelé jövet Wietse már ott várt, mosolygás, és puszi-puszi…. Na ezen meglepődtem. De jó fej volt nagyon, megkerestük az autót és indulás a házhoz.
Felszálltam a gépre, és természetesen esélyem sem volt, hogy a 12 kilós „kézipoggyászom” egyedül felrakjam a fejem feletti dobozába, így a folyosó túloldalán ülő úriembert megkértem, hogy segítsen. Nagyon rendes volt, közvetlen, elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy amerikai, Chicagóba megy Münchenből. Mondta, hogy segít az átszállásnál is, amitől tartottam, mert összesen alig volt több, mint fél órám elérni a Müncheni gépet. Elkezdett bókolni, hogy a magyar lányok a legszebbek a Földön, meg gyönyörű a mosolyom és némán, elmutogatta a kezével, hogy összetöröm a szívét :D
Megérkeztünk Münchenbe, rohantunk a kapumhoz, és közben mondja a hapsi, hogy majd írjak neki mailt, milyen az élet Franciaországban és hogy rendben megérkeztem-e. Adott egy névjegyet, amin rajta volt az e-mailje. Majd közli, hogy google-be írjam be a nevét, mert meg fogok lepődni… Erre benyögi, hogy ő találta ki 10 évvel ezelőtt a Nintendo VII-t!!! És írjak neki, bármi baj van! Na, mit szóltok?
Sikeresen, átszálltam csontra pontosan a másik gépre, ami elég ici-pici volt, azzal is minden rendben volt, gyönyörű helyeket lehetett látni az ablakból. Tengert, hegyeket, városokat… Na most ez így leírva hülyén hangzik, mi mást lehetett volna :D De lényeg, hogy csitti-fitti volt. Leszálltunk, csomagomat megtaláltam. (Nem volt nehéz, csak nekem volt persze hatalmas, zöld, virágos bőröndöm.) Kifelé jövet Wietse már ott várt, mosolygás, és puszi-puszi…. Na ezen meglepődtem. De jó fej volt nagyon, megkerestük az autót és indulás a házhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése