2009. augusztus 25., kedd

Mélyvíz...

     Hát a tegnap estére nem mondanám, hogy minden könnyen ment.

     A délelőtt meg az egész nap kellemesen, nyugodtan telt, hiszen csak Estérelle (nagylány) volt itthon. Végre kicsit beszélgettünk, röpke egy hét után, mesélt a barátairól, mutatott fényképeket, és ez is csak annak köszönhető, hogy nem volt itt Wietse laptopja. (nonstop sorozatokat néz)

     Németországba ment, ami azért nem gyenge dolog ráhagyni egy vadidegenre a két lányod meg a házat, de neki is dolgozni kell, szóval kényszermegoldások.

     Délre ígérték, hogy hazahozzák Apo-t a barátnőék, ehelyett 5-kor érkezett. Ami mondjuk nem baj, mert így nyugodtan megcsinálhattam a mosást, és tanultam kicsit franciául. Arra számítottam, hogy nagyon jó kedvű lesz, és be nem áll majd a szája, annyit fog mesélni, ehelyett rosszkedvű volt, nem lehetett hozzászólni, rám üvölt, hogy menjek ki a szobájából, majd 10 perc múlva plüss állatok repkednek az első emeletről, amikre zacskókat kötözött. Mint kiderült ejtőernyőset játszottak a kislánnyal, amit most megmutatott nekünk.

     És onnantól kezdve káosz. Ideges volt, parancsolgató és utasított folyamatosan. Abszolút nem lehetett vele mit kezdeni. Megint iskolásat akart játszani, de mondtam, hogy késő van, menjünk inkább fürdeni. Akkor meg abból volt elege, hogy a haját piszkálom a tetvek miatt. Remek... Végül társasoztunk, de rettenetes volt ez az egész.

     Neki elege van, hogy nem értem meg, és nem tudok válaszolni, nekem meg elegem van, hogy így beszél és nem tudom értelmes szavakkal helyretenni kicsit. Szóval jelenleg várom, hogy elkezdődjön az iskola, hogy helyreálljanak majd a dolgok, mert ez így szörnyű.

     Ráadásul holnap jönnek a Finn ismerősök, amiről még fogalmam sincs, hogy hogy lesz és mi lesz, semmit nem tudok. Abban reménykedem, hogy Apo ellesz a kisebbik lánnyal, aki annyi idős elvileg, mint ő.

5 megjegyzés:

  1. Büszke vagyok! Ezt is megoldottad!

    VálaszTörlés
  2. Türelem, kitartás és persze kötélidegzet :)

    VálaszTörlés
  3. huhh. légy türelmes, aztán ha már eleged van belőle, parancsold ágyba/szobájába, aztán lenyugszik. remélhetőleg. de kihívás van, és ügyes voltál! ;)
    alíz

    VálaszTörlés
  4. Helló Drágám!

    Zsú küldte át a blogod linkjét és kicsit ránéztem és nagyon kis helyes a blogod. Elolvastma a mai bejegyzésedet is, és remélem, tök tutik lesznek a finnek:)
    Egél sok kroászont:P
    És imádunk ,hatalmas nagy CSÓÓÓÓÓKKKKK

    Puß: Roni:)

    VálaszTörlés
  5. szegényke:( nem lehet könnyű, hogy Apo ilyen makacs, és öntörvényű...
    kitartást!!!!

    VálaszTörlés