2010. július 4., vasárnap

ça déchire sa race!!!!

MiNCEEEE!

Hát a mai nap az felért egy komplett csodával. Nem viccelek. Annyira, hogy így hajnali 3 felé muszáj vagyok szavakba önteni, mielőtt elveszik a varázs és az intenzitás.

Reggel keltem, kisebb zavargás után végül csak édes kettesben indultunk el.

(Előző este is csak ketten mentünk moziba, megnéztük a The Babies c. filmet, ami 4 pici baba dokumentum filmje, akik a világ 4 pontján növekednek szépen - Japán, Amerika, Afrika és Tibet azt hiszem - és mégis a teljesen különböző körülményekhez képest mind a 4 ugyanúgy fejlődik. Hmm voltak benne érdekes képek, asszem félek a terhességtől és a szoptatástól :S)
Aztán kocsiba be, ablakot le. Na jó nem, mert nagyon meleg volt. És Gyom javaslatára elindultunk a Lac d'Esparronhoz. Lényeg a változatosság. Nem tudtam mire is számítsak, nyitott vagyok egyébként is mondenre :D
A tájat egyébként is imádom, de egyszer csak voilá levendulamező. Most tényleg már egészen lila volt és illatozott is :) Két hete még elég lagymatag volt a termés. Csináltunk pár fotót, aztán irány tovább, megyünk és megyünk és megyünk és egyszer csak... BUMMMMMMM

Lenézel az autóút mellett, és olyan türkizkék víz, amilyet a tengereknél is ritkán lát a tenger. De valami beszarás komolyan. Így érkeztünk meg a Lac d'Esparonjoz. Valami istentelenül szép volt fentről a völgyre lenézve.
Megyünk le, leparkoltuk a kocsit és átmeásztunk néhány emberen, hogy olyan helyre jussunk, ahol még kevesebben vannak.
ráláttunk a tó egy egész nagy részére. Lepakoltuk a sziklákra a cuccokat és irány a víz. Lépcsős mélyedéseken bukdácsoltunk be a vízbe.

Nekem még ilyen élményem nem volt. Mivel eddig csak a Balatonban meg Velencei-tóban úszkáltam, fogalmam sem volt, hogy milyen egy ilyen hatalmas tó...

FERGETEGES.
Bementem a vízbe és vártam már azt a furcsa bizsergős érzést, ahogy a ső marja a bőröd, csípi a szemed (és nekem a kontaklencém)... és nem. Csak a kék lágy vyz körülötted, csodálatosan tiszta és kellemesen hűs.
Hihetetlen érzés volt. Leírhatatlan. Nyugalom, napsütés, lágy szellő, és ha lehet még jobban éreztem magam ebben a környezetben, látva a túloldalt a szép zöld növényzetet mint a végtelen kék tengernél. Nem tudom, lenyűgöző volt....

Cirka 3 órát töltöttünk ott, rengeteget napoztunk, fürdötünk és persze egész nap ment azh agyatlankodás. Én vagyok gogol (nem tudom mi lehet a magyar fordítás, de gyanítom furcsát jelent :)) Gyom meg Chaton (kismacska - nyávog... de tényleg, tök hülye :))
Ezután meggyőzött, hogy úgy nem mehetek haza, hogy nem láttam a Gorge du Verdon-t és hogy mndjak le a levendulamezőről (amiből még útközben egyébként láttunk párat) és higgyem el hogy szép.


Hát... igaza volt. Továbbmentünk, és elhaladtunk a Lac de St. Croix mellett, ami az előző tó cirka 10x-ese. Hatalmas, strandokkal körülvéve, és olyan színtiszta kék vízzel..... Ebbe a tóba ömlik a Verdon folyó, ami a Gorge (torok azt hiszem) du Verdon-on keresztül folyik le. Nah hát ez volt még a nem semmi. Autóval lehet rajta végig menni, ami végigvezet teljesen a folyón, de a folyómeder tényleg két hatalmas hegylány között halad, olyan látványt alakítva, hogy tényleg nincs kedved hazamenni....

Aztán sajnos mégiscsak kellett.
Egész nap tök jó zenéket hallgattunk. pixies, muse, santana, reneaud, mickey 3d :)

Végül megérkeztünk, egész nap Crisinával szenvedtünk telefonon. Végül estére csak sikerült összehozni a találkát, jött Barbara is, egy másik olasz lány, és úgy mentünk Gyom-hoz, ott a csajok főztek tésztát és azt ettük Pesto-val. Háááát, nekem ez semmi nagy cucc, Cristina olvadozott az olaszságával :) emmellé rengeteg francia sajt, bor :) mi kell még.

És az estét egy jó kis Le Scai Club-os táncolással zártuk,, elektro zene az ottani kedvenc Dj-mmel és utána koncert, ahol persze Muse ment :)

Álom :)

1 megjegyzés:

  1. ejh de jól hangzik! :) már inkább nyaralsz ott, Te lány. :D
    *irigy*
    pusszzz

    Al

    VálaszTörlés